Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
27 1892 október 1-én. — 2. 3. 4. A jelentés tudomásul vétetik. — A segédlelkészi szolgálati bizonyítványokra nézve a közgyűlés megújítja ama régebbi határozatát, mely szerint e bizonyítványokat láttamozás végett az illetékes esperes uraknak is be kell mutatni és szigorúan utasítja a segédlelkészeket e határozat megtartására, mert mulasztás esetén bizonyítványaik érvényteleneknek fognak tekintetni. 6. Püspök úr jelenti, hogy a holnapi lelkészavatásra eddig Szabó Aladár budapesti theol. akadémiai tanár, Szabó Lajos kis-szentmiklósi, Katona Ferencz szóládi, Szekér István verebi, Szappanos Károly d.-bogdányi lelkészek jelentkeztek. Egyszersmind tudatja, hogy többen is vannak a kiknek jelentkezni kellett volna s azokra nézve a kik ezt még ma pótolják, javasolja, hogy avatásra bocsáttassanak, azok pedig, a kik elmaradnak, püspökileg hivassanak fel s utasíttassanak, hogy a legközelebbi lelkészavatás alkalmával okvetetlenül megjelenjenek. Végül még arról értesíti a közgyűlést, hogy holnap, vasárnap, 10 órakor a lelkészavatási istentiszteleten, felkérése folytán, Forgács Endre sárbogárdi lelkész fogja az egyházi beszédet tartani. Püspök úr jelentése tudomásul vétetik, az avatásra eddig nem jelentkezett lelkészekre nézve tett javaslata pedig elfogadtatván, azokra a kik holnapig jelentkeznek, kimondja a közgyűlés, hogy avatásra bocsáthatók; a kik pedig nem jelentkeznek, püspök úr által annak idején hivattassanak fel s utasíttassanak, hogy a legközelebbi avatásra való megjelenést kötelességöknek ismerjék. 7. A folytatólag tartandó ülések napirendjét illetőleg jelenti az elnökség, hogy eddig a theologiai választmán}, továbbá a missio- és államsegélyosztó-bizottság, valamint a közoktatási bizottság szakosztályai is bevégezték működésöket s jelentéseik hétfőtől kezdve napirendre tűzhetők. Hátra vannak még a jogügyi és gazdasági bizottságok, melyek hétfőn dél-