Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
24 1892 október 1-én. — 2. 3. 4. nemzeti szellem ápolása terén, hogy bőven elég «Isten előtt kedves» oly munkát végezhet, a melylyel egymáson nem üt sebet. Ily munkának végzésére hívom én fel ezúttal is a közgyűlés tisztelt tagjait, midőn a napirenden lévő fontos kérdések tárgyalására szives figyelmüket kikérvén, az ülést ezennel megnyitom. Főgondnok úrnak a közgyűlés érzületével mindenben egyező s a jelen voltak által többszörös helyesléssel félbeszakított beszéde, melynek folyamán a magyar reformált egyház által kezdettől fogva együtt ápolt vallásosság és hazafiság liű kifejezésének igazságával nyilatkozott azokról az egyházunkat, ennek alkotmányát, békességét s szabadságát érdeklő eseményekről melyek a közelmúltban történtek és arról a szellemről és irányról, a melyben kerületi közgyűlésünknek is Isten előtt kedves munkát kell végeznie: általános lelkesedéssel fogadtatott s egész terjedelmében jegyzőkönyvbe igtatása elhatároztatott. 2. Az elnökség a mai ülés jegyzőkönyvének vezetésével Szilády Áront, a szólni kivánók neveinek följegyzésével pedig Kálosi Józsefet bizza meg. 3. Az egyházmegyék, valamint a felső- és középiskolák képviselői, az egyházmegyei jegyzőkönyvek, illetőleg megbízó leveleik alapján, a fentebb olvasható sorozat szerint igazoltatván, a közgyűlés alakulása megtörtént. 4. Az elnökség bemutatja Antos János egyházmegyei gondnok levelét, melylyel a gyűlésen meg nem jelenlietését igazolja. Szolgál tudomásul.