Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

182 1892 október 5-én. — 56. 57. 58. a többi segédlelkészek, egész évre rendeltetnek s az év letelte előtt az illető egyházak által nem bocsát­hatók el. A helyettes és segédlelkészek, valamint a ta­nítókáplánok is utasítandók az esperes urak által, hogy új állomásaikat, a mennyiben változnak, folyó évi november hó 1-én kötelesek elfoglalni. 60. A segédlelkészek elhelyezésének megtörténte után, püspök úr a zsinat által már letárgyalt lelkészválasztási tör­vényjavaslat azon intézkedésére hivatkozva, hogy jövőre a lelkészi minősítési fokozatoknak az egyházkerületi jegyzö­könyvekben nyilván kell tartatniok, szükségesnek tartja, hogy e tekintetben a közgyűlés már a jelen alkalommal annál is inkább rendelkezzék, mivel a segédlelkészi névsorozat nem szorosan az időrend szerint van összeállítva, s a más egyház­kerületből jött segédlelkészek vizsgálattételének napja a mi jegyzőkönyveinkből meg sem tudható. A közgyűlés püspök úr előterjesztését helyes­léssel fogadja s indítványa folytán utasítja az esperes urakat, hogy mikor a segédlelkészek az elébbi pont alatt olvasható elhelyezés alapján helyeiket elfoglal­ják, mindenik esperes a saját egyházmegy éj ebeli segédlelkészek minösítvénvét, vagy ha még azt az illető ki nem vette volna, a két lelkészi vizsgálatról szóló bizonyítványt kérje be s terjeszsze fel a püs­pöki hivatalhoz, hogy azok alapján a sorrendet s fokozatot végleg meg lehessen állapítani. 61. Főgondnok úr az ülésben megjelenvén világi elnöki székét elfoglalta. 62. Tárgyalás alá vétettek a Magy. Orsz. ref. Egyházi Közalaphoz beadott segélykérvények, s azokra egyenként az alább közlött határozatok hozattak:

Next

/
Thumbnails
Contents