Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1895. szeptember 21.

1895 szeptember 25-én. — v. ü. 4. 191 szabályszerűnek elfogadni nem lehetett, hanem nevezett főiskola jogi képviseletének újbóli megidézését kívántam s erről püspök úr ő méltóságához külön jelentést is tettem. VI. Az ettveki ev. ref. egyház kölcsönügyében az egyház nevé­ben kiállított nyugtát és törlési engedélyt a zsinati törvények értelmé­ben megerősítés czéljából aláírás végett az egyházkerületi elnökséghez az egyház gondnoka felterjesztette. A véleményezés végett nekem kiadott okmányt, miután azt az egyház presbyteriuma jóvá nem hagyta, csak a gondnok egyedül írta alá és ezenkívül szabályszerűen felbélyegezve sem volt, megerősítésre nem véleményezhettem, hanem annak szabályszerű kiállítását hoztam javaslatba. Az egyház a hiá­nyokat pótolta, minek folytán az okmány a jóváhagyási záradékkal ellátva lett. VII. A kaposvár-mocsoládi helyi érdekű vasút kisajátítási osz­tálya a mocsoládi ev. ref. egyház kisajátítási ügyében az egyházkerü­leti elnökségtől nyilatkozat kiállítását két ízben is kérelmezte. Véle­ményem folytán a kérelem egy esetben sem teljesíttetett. Mert a be­mutatott iratokból sem az, hogy nevezett ingatlanok az egyház tulajdonai volnának, sem az, hogy ezen nyilatkozatok a mocsoládi ev. ref. egyház tanácsa által tárgyalva, jóváhagyva és elfogadva lettek volna, ki nem tűnt. VIII. Az alsódabasi ev. ref. egyház kezelése alatt álló iskola­alapítvány javára Szőke Lajos ingatlanaira 5000 frt tőke s járulékai erejéig volt a zálogjog bekebelezve. Szőke Lajos egy nyilatkozatot terjesztett az egyházkerületi elnökség elé azon kérelemmel, hogy azt ? miután az alsódabasi ev. ref. egyház gondnoka aláírta, a pesti egy­házmegye nagytiszteletű esperese láttamozta, a zsinati törvények értelmében erősítse meg. A véleményezés végett nekem kiadott ok­mányból láttam, hogy a tehermentes főjelzálog kibocsátásáról és a megterhelt mellékjelzálog főjelzáloggá átalakításáról van szó, a nél­kül, hogy a nyilatkozatban a mellékjelzálog gyanánt felajánlott ingat­lanra a követelés első helyeni bekebelezése és az alapítványi köve­telést megelőző terhek törléséről gondoskodva lett volna. Minthogy a bekivánt kataszteri birtokívekből nyert meggyőződés szerint addig­elé, míg a főjelzáloggá átalakítandó ingatlanokról az előzőleg bejegy­zett terhek nem töröltetnek s jelzálogúl újabban felajánlott ingatla­nokra a kölcsönösszeg s járulékai első helyen jogérvényesen be nem

Next

/
Thumbnails
Contents