Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1895. szeptember 21.
166 1895 szeptember 26-án. — 88. 89. 90. 91. 92. készi díjlevelet véglegesen megerősíti s ennek alapján az orgoványi 1. egyháznak az anyásítását megengedi, illetve határozatilag kimondja. Az ekként anyásított orgoványi egyház a bemutatott lelkészi díjlevél alapján IY-ed osztályú egyháznak minősíttetik. 88. Olvastatott a jász-kara-jenői egyház kérelme, hogy az 1893-ban (jk. 43. sz. a.) beterjesztett és előjegyzett tőkesegély kérvénye, melyben templom építésre a közalapból 6000 frtot kér, most már pártolólag terjesztessék fel az egyetemes konventhez. Közgyűlésünk elhatározza, hogy a jász-karajenöi egyház kérelmét pártolólag felterjeszti az Egyetemes Konventhez, s felkéri püspök urat, hogy az 1893-ban beadott kérvényt és mellékleteit a Konventhez felküldeni méltóztassék. 89. A kecskeméti egyházmegye jegyzőkönyv 17. sz. a. a jász-kiséri egyház által az egyházi közalap javára öt évre megajánlott évi 200 frt általány fizetése Ezennel jóváhagyatik. 90. A kecskeméti egyházmegye jegyzőkönyv 18. sz. a. a kecskeméti egyház által az egyházi közalap javára öt évre megajánlott évi 600 frt átalány fizetése Ezennel jóváhagyatik. 91. Bemutattatik a nagykőrösi egyháznak vagyoni kimutatása, úgynevezett «Jelentő íve», a mely utólagosan beküldetett. Felterjesztetik pótlólag az Egyetemes Konventhez. 92. Füssi József, ki az első lelkészképességi vizsgát a tiszántúli egyházkerületben jeles eredménynyel letette, a dunamelléki kerületbe leendő bekebeleztetésért folyamodik. Bekebeleztetik.