Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1895. szeptember 21.

4895 szeptember 24-én. — 13. 25 kívül, egyházi főhatóságaink — kerület és konvent, — valamint, hálásan ismerjük el, maga az állam is: amazok az államsegély, a közalap, s a Baldácsi-alapítvány forrásaiból; az állam pedig részint az államsegély és a közalap tetemes gyámolításával, illetőleg fölebb emelésével, részint pedig a 300 forinton alúli tanítói fizetéseknek esetről esetre 300, sőt 400 forintig (az 1893. évi XXVI. törvényczikk értelmében) kipótlása által. S már kiterjesztette gondját a lelkészi fizetéseknek a Zsinat által meghatározott minimális fölemelésére, az úgynevezett Congrua törvényes rendezésére is. Mondanom sem kell, hogy az állam a segélyeket nem adja autonómiánk rovására, annak megrövidítése vagy épen feláldozása árán, hanem csak — az egész terjedelmében meg nem valósítható 1848: XX. t. cz. szellemében s annak a lehetőségig megvalósíthatása iránt, a nemzet egy számra úgy, mint értékre nevezetes alkotó része, a református egyház irányában érzett kötelessége szerint. Egyházmegyei közgyűléseink jegyzőkönyvei csaknem mindenikében van egy szomorú lap, mely az utolsó közgyűlés óta elhúnyt, oldalunk mellől kidőlt munkatársainkról ad gyászjelentést. Méltán foglalta külsőleg is gyászkeretbe e lapot, a külső somogyi egyházmegye, nagyérdemű gondnokának Décsey Lajosnak elhúnytát jelentve, s felette a közgyűlés színén gyászbeszédet is tartva. Nem csak egyházmegyéje, egész egyházkerületünk, méltán gyászolja őt, benne gondnokaink egyik idősbjét, ki ennélfogva gyakran elnöki székünket is foglalta el s töltötte be; a mindig igazságos, egyháza iránt buzgó férfiút s a mellett a szíves és meleg érzelmű jóbarátot is. Mint hü és állhatatos keresztyén, türelemmel és megadással viselte szenvedéseit, megharczolta az élet és halál egyaránt nehéz harczát s hiszszük, hogy eltétetett neki, a halálig hűnek, az örökélet koronája. Lelkészi karunk soraiban is volt aratása a halálnak. A természet rendje szerint a vén fák döntögetésében lelte kedvét, de nem kerülte el sarlója az ifjabbakat sem. így döntötte ki, a már négy év előtt jubilált Szentgyörgyi József