Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1895. szeptember 21.

18 lS9ö szeptember 21-én. — 13. inet nem okoznak, azt köztünk senki sem vonhatja kérdésbe. Okoznak-e anyagi s esetleg erkölcsi, t. i. egyházunk szilárdságát veszélyeztető károkat: ez oly kérdés, melylyel tisztába jönni a mi kötelességünk s a mennyiben igen, azokat elhárítani, vagy enyhíteni — a mi dolgunk. Még ugyan nem törvény, de valószínűleg rövid időn az lesz: a vallás szabadságáról s szabad gyakorlatáról szóló törvény, elvileg nem csak ellenére s kárára nem lehet a protestáns egyháznak, sőt a protestáns szabad vizsgálódás és szabad elhatározás elvének oly diadala, melyért a protestantismus az egész világon és hazánkban is háromszáz esztendő óta küzd. E szabadság véglete, a felekezeten kívüliség szabadsága az egyetlen, a mi aggályos lehetett s volt is sokunk előtt s mint tudva van, előttem is, ki a főrendiházban az ellen fel is szólaltam — nem elvi, hanem opportunitási szempontból; féltve egyházunkat attól, hogy sokan anyagi érdekből (s nem hitökért) fognak kilépni az egyházból s ezzel gyöngíteni az egyházat. Azóta a jelenségek az aggálynak, ha nem is alaptalanságát, de legalább túlhajtott voltát látszanak mutatni. S tőlünk, jelesen egyházhatósági intézményeink s intézkedéseinktől, főleg pedig lelkésztársaink buzgóságától, tevékenységétől s szeretetteljes pásztorkodásától függ, hogy úgy legyen! Hasonlót kell mondanom a kötelező polgári házasság mellett az egyházi házasság kötéseknek is minél átalánosabb fentartásáról. Gyülekezeteink legnagyobb részében a hívek, úgy a miveltebb, mint az alsóbb körökben annyira ragaszkodnak átalában vallásukhoz, mint az egyházi házasság tisztességéhez, (ne mondjam szentségéhez), hogy csak kevesen lesznek aránylag, kik azt anyagi szükség okán kívül mellőzni kívánják, ezen pedig az esketesi stóla köteles voltának tágításával segíthetünk. Ugyan ez áll a kereszteléssel is. A keresztelés ugyan eddig sem volt kötelezett (keresztelési kényszer eddig sem állt fenn, mint a törvényesen el sem ismert nazárénusok s baptisták példája is bizonyítja), de mivel általános polgári s állami anyakönyvek nem voltak, mindenki, bármely egyházhoz tartozott, sietett megkereszteltetni gyermekét, hogy anyakönyvezve legyen s ezzel polgári statust kapjon. Most állami