Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1895. szeptember 21.

} • 1895 szeptember 21-én. — 13. 15 Az elmúlt év, — mint az egész országnak, reformált egyházunknak is a feszült várakozás éve volt. A közélet min­dig mozgalmas tengerét, de egyházi életünk csöndes tengerét is, az egyházpolitikai reform nagy kérdései erös hullámzásba hozták s tartották sokáig — e hullámzás most már csende­sebb s hiszszük, hogy rövid időn már egészen elsimul s a vizek — a biblia szavaival élve—megszállanak s a földnek színe ismét száraz lesz. Mert bocsáta Isten szelet a földre, hogy a vizek elmennének. A múlt év deczember 9-én nyert legfelsőbb szentesítést a házassági jogról szóló törvény, mely a kötelező polgári házasság intézményét hozza be s állapítja meg; ez — az úgynevezett egyházpolitikának a központja. Ehhez csatlakozik az állami anyakönyvekről ós a gyermekek vallásáról hozott s ugyancsak a múlt évi deczember hó 18-án szentesített s amazt kiegé­szítő két törvény. Ismeretes a törvényhozás mindkét házában, különösen a főrendiházban lefolyt s az utóbbiban ismételten megújuló erős vita, olykor elkeseredett harcz, mely a még az egyházpoli­tika összefüggő egészéhez tartozó s a zsidók reczepcziójáról -és a vallásszabadságról szóló és az utóbbiban a felekezet-nél­küliséget is magában foglaló törvényeket illetőleg, még máig sem ért véget. S ismeretesek az e törvények ellenzői által nem csak a törvényhozásban, de azonkívül is, országszerte megindított és folytatott harcz elszomorító jelenségei. A három első s már szentesített törvény életbe léptetése, a dolog teimészete szerint sok előkészületet kívánt a kor­mány részéről s azért erre a házassági törvény maga, a szen­tesítéstől számítva egy egész évet adott a kormánynak, fel­hatalmazván azt, hogy ha az előmunkálatokkal előbb elké­szül, azokat a kitűzött határidőnél korábban is életbe léptet­hesse. Ma már a még hátralevő két törvény sorsa is biztosított­nak tekinthető— s főrendiházi tárgyalása és legf. szentesítése rövid időre várható. Mert a már szentesített három törvény­nek október 1-én életbe léptetése iránt a miniszteri utasítá­sok és szabályrendeletek már kibocsáttattak, az anyakönyv-

Next

/
Thumbnails
Contents