Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1895. szeptember 21.
12 1895 szeptember 21-én. — 11. 12. vétessenek folytatólag a segédlelkészek közé s az előbbiek segédlelkészi teendők végzésére, az egyházkerületi közgyűlés által ünnepélyesen kibocsáttatván, felhatalmaztatnak. 11. Püspök úr jelenti, hogy a lelkészavatásra a következő megválasztott s esperesileg és egyházmegyeileg megerősített rendes lelkészek jelentkeztek: Szabó Károly, paksi; Pap Zsigmond, vörösmarti; Póth József, németgyönki; Kármán Lajos, keői; Gaál Lajos, bodméri; Nyikos Lajos, dobozi; ifj. Kelecsényi Mihály, szentlászlói rendes lelkészek. A felavatás holnap, a rendes időben d. e. 10 órakor kezdődő istentiszteleten fog megtörténni, mely alkalomra az egyházi beszéd tartására Lévay Lajos sárkeresztúri lelkész urat kérte föl. A felavatás cselekvényét, püspök, egyházkerületi főjegyző s az esperesek fogják végrehajtani. Biró Mihály, belvárdi lelkész, megnem jelenlietéséröl kimentette magát. Patonai Dezső, szentmártonkátai és Pap Albert, mányi megválasztott és esperesileg és egyházmegyeileg megerősített lelkészek, egyházaikba még beigtatva nem lévén s állomásaikat el nem foglalhatván, nem jelentkeztek. A jelentés tudomásul vétetvén, a fentnevezett hét lelkész avatásra bocsáttatik. Biró Mihály maga kimentése elfogadtatván megengedtetik, hogy avatásra a jövő évben jelentkezzék. Patonai Dezső és Pap Albei't felavatása pedig hivatalos beiktatásuk megtörténte után fog véghez menni. 12.Előterjesztetett a következő hátrálékjegyzék(Skontro): 7. p. Ócsai templom renoválása. — 1000 frt államsegélyt nyert. 7. p. Munkácsy-féle könyvtár átvétele. — A kiküldött biz. felhívatott, de az átvételt a hely szűk volta miatt nem teljesíthette. 10. p. Lelkésztanítóságok megszüntetése. — A miniszter által egyelőre függőben hagyatott.