Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1895. szeptember 21.

6. Püspök úr helyéről felemelkedvén, megilletődéstől áthatott hangon a következő jelentést teszi: Főtisztelendő Közgyűlés! Megalakulásunk után legelsőül, egy Egyházkerületünk körén szorosan véve kívül eső, de azért ezt is s mindnyájunkat mélyen érdeklő gyászesetről kell, magam is mélyen meghatva, fájdalmas jelentést tennem. Mert a mi az egész hazát s abban közelebbről a Felséges Uralkodó házat, legközelebbről pedig annak hazánk szívéhez forrott ágát érdekli, hogy ne érdekelné az hazafias és loyalis érzelmű egyházkerületünket ? S a mi minden magyar ember szívét fájdalmasan érinti, hogy ne fájna az minden hű református szívnek is ? László főherczeg, József főherczeg fia, a feledhetetlen emlékű néhai József nádor unokája, egy vadászati szerencsétlen eset áldozata lőn! Nem csak egy, átalában szép reményekkel kecsegtető fiatal élet, esett itt áldozatul, a mi magában is részvétet gerjeszt; hanem egy élet, melyhez a Felséges Uralkodó ház, a Haza, a magyar nemzet, nem csak bizonytalan reményeket, hanem már is alapos és jogosult várakozásokat fűzött. Az elhúnyt fiatal főherczegben, korát felülmúló szellemi képzettsége s tanulmányai kiváló férfiút, — katonai képzettsége kitűnő katonát, egykor talán, a veszedelem napjaiban, lángeszű hadvezért, — fenséges szülői körében, tőlök vér által örökölt s hazafias nevelés által fejlesztett igaz magyar érzése egy, közvetlen őseihez méltó hazafit Ígértek a jövőnek. S e jövőt — egy szerencsétlen baleset — egy lövés — megsemmisítette ! Méltó azért, a nagy családi gyász mellett a mi gyászunk is, a veszteség fölött! Méltó, hogy e gyásznak kifejezést is adjunk, azt jegyzőkönyvünk első lapján gyászkeretbe foglaljuk, s feliratilag az elhúnyt legközelebbről érdekelt fenséges szülőinek, mély és igaz részvétünk nyilvánításával bejelentsük. Az a fájdalom, mely Istenben boldogult László főherczeg gyászos halála hírére át- meg átjárta a magyar hazát, a dunamelléki ev. ref. egyházkerület népességét is mélyen meghatotta. Midőn a fenséges főherczegi család kimondhatatlan veszteségét, a nemzet, egyszersmind a saját megmérhetetlen veszteségének is tekinti: akkor a nemzet lelkétől lelkedzett magyar reformátusság s annak e dunamelléki egyházkerületet alkotó része, mind nemzeti és vallásos, mind pedig a dicsőségesen uralkodó királyi család iránt híven ápolt hűség érzetétől indíttatva, önként s visszatartóztathatlanul nyilatkoztatja ki törvényes képviseletében összejött közgyűlése által, hogy néhai László főherczeg halálában, biztató reménységei egyik ismét elhervadt ágának elenyésztét fájlalja. Ennek jegyzőkönyvében történő megörökítése mellett elhatározza, hogy mély és igaz részvétét a megboldogult főherczeg fenséges szülőinek feliratilag bejelenti.