Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

345 Függelék III. Ehhez képest: a) Az igazgató közvetlen felügyeletet gyakorol az egész intézet felett, tanulmány és fegyelem tekintetében, és azért első sorban felelős. Tiszte mindarra felügyelni, a mi a növendékeknek úgy a jó erkölcsben, mint a tudományokban való előlialadására befolyással van ; szemmel tartja tehát, hogy mindegyik tanár pontosan teljesítse kötelességét s hogy tantárgyát a megállapított tanterv értelmében és keretében tanítsa, e czélból minden egyes tanár tanóráit koronként meglátogatja, figyelemmel kisérve tanítása módját és eredményét; tudomást szerez a házi feladatokról s azok javítási módjáról. Ott, hol mulasztást, hiányt vesz észre, utólagosan, semmiesetre sem a tanuló ifjúság előtt, megteszi jóakaró észéevételeit és a szük­séges intézkedéseket. b) A leczkerendet a tanterv szerint, az iskolai év kezdetére, a tanári testület közös tanácskozása után elkészíti, az igazgató-tanács­nak jóváhagyás végett idejekorán bemutatja s annak foganatosítása és megtartása felett őrködik. Az előző tanév végén, a tanulók által beszerzendő tankönyvek jegyzékét, a szaktanárok meghallgatásával összeállítja s azoknak évközben változtatását csak elkerülhetlen eset­ben, az illető szaktanár indokolt előterjesztése alapján engedi meg s azt illetékes helyen haladéktalanul bejelenti. c) A fegyelmi és tanulmányi naplót időnként átnézi és a hatás­körébe eső fegyelmi ügyekben bíráskodik. d) A tanári széket havonként egyszer s a szükséghez képest többször is összehívja. Két rendes tanár indítványára is összehívandó, de az illetők kötelesek a tanácskozás czélját és tárgyát az igazgatónak előre megjelölni. A tanácskozás tárgyait az igazgató előkészíti s e végből az osz­tályfőktől és tanároktól a szükséges előmunkálatokat bekéri; a hozzá időközileg érkezett felsőbb hatósági leiratokról, rendeletekről referál. e) Gondoskodik a törvényes iskolai felsőbb hatóságok által ki­adott törvények, szabályok, rendeletek, utasítások, valamint a tanár­kari gyűlés által hozott végzések pontos végrehajtásáról. A tanári szék kívánalmait, végzéseit a felsőbb iskolai hatósá­gokhoz felterjeszti. Ha az igazgató a tanárkar határozatával az iskola érdekére való tekintetből egyet nem értene, jogában áll külön véle-

Next

/
Thumbnails
Contents