Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

102 1892 október 3-án. — 40. körösi és dunamelléki ev. ref. tanítóképezde 189l/í2-ik tanévi állapo­táról és a területünkön fekvő állami tanítóképezdék és ezekkel hasonló rangú intézetekben a vallástanításról a «képezdei értesítő »> és a kapott vallástanári jelentések alapján jelentést tenni a következőkben: I. A nagy-kőrösi és dunamelléki ev. reform, tanító-képezdéről. A nagy-kőrösi és dunamelléki ev. reform, tanító-képezdében: 1. A tanári és tanítói személyzetet alkották az 1891/2-ik tan­évben : H. Kiss Kálmán igazgató, Losonczy László, Oláh Károly, Kovács Ferencz rendes, dr. Dezső Gyula, Hajdú László, Tóth János, Hegedűs Endre, Ady Károly, Sebestyény Bálint segéd-tanárok, illető­leg (az utóbbi 4) óra-adók. Továbbá Gyurinka Antal róm. kath., Balla Adám izraelita hitoktatók. Minthogy pedig Tóth János rajztanár elméje elhomályosodott s 1892. márcz. 18-án meg is halt: óráit H. Kiss Kál­mán, Losonczy László és Kovács Ferencz tanárok és (a szabadkézi rajzolás és szépírásban) Zombory Dániel és Valkó János ev. ref. taní­tók töltötték ki. Tóth Jánosban egy nagyon szorgalmas és sikerei tanárt vesztett intézetünk. Könnyű legyen felette a sírhalom ! 2. A tanűóképezdei növendékekről, a) Létszám: A tan.-képezdei növendékek létszáma az 1891/2-ik tanévben a következő volt: Ifj. szénior az év elején 1, végén egy; IV-ed éves év el. 13, végén 11; Ill-ad éves év el. 24, végén 20; Il-od éves óv el. 29, végén 25;. I-ső éves év el. 22, végén 22. Összesen év elején 89, végén 79. b) Nemzetiségre nézve mind magyar -- 79. c) Vallásra nézve 3 róm. kath. és 3 izr. a többi ev. ref. = 73». 3. A tanító-képezdei gyakorló iskola. A gyakorló iskola a tanító­képezdének szerves kiegészítője; de egyszersmind a nagy-kőrösi ev. ref. egyháznak is egyik elemi iskolája. Tananyaga mindaz, a mit az egyházkerületi tanterv egy I—VI. osztályú elemi iskola számára előír, osztályainak száma is 6 és így különb az állami tanítóképezdei gya­korló-iskoláknál; mert azok csak 4 osztályra vannak berendezve. A gyakorló-iskola tanítója Hajdú László. A gyakorló-iskola növendékeinek létszáma: VI. oszt. 8; V. o. 8; IV. oszt. 9; III. oszt. 8; II. oszt. 9; I. oszt. 8; összesen 50. 4. A tanitó-képezdei épület és fölszerelése. A tanító-képezdei épület a régi helyin (a Patay-utczában) fekszik. Az új épület, melyen

Next

/
Thumbnails
Contents