Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.
1891. szeptember 26.
88 1801 szeptember 30-án. — 40. A közgyűlés e tárgyban, egy szavazattöbbséggel, elfogadja a törvényjavaslatot. c) A bíróságoknál a mostani kettős elnökség maradjon-e meg, vagy egyes elnökség legyen? Az egyházmegyék közül a kettős elnökség mellett nyilatkozott: Felső-Baranya és Pest*; egyes elnökséget óhajtanak: Alsóbaranya, de mindig papi elnököt és Kecskemét; nem nyilatkoztak e tárgyban: Solt, Külsö-Somogy, Tolna és Vértesalja. A közgyűlés többsége a mostani kettős elnökség f'entartása mellett foglalt állást. E három föfontosságu kérdésen kivül felolvastattak az egyházmegyéknek a részletes kérdésekben tett nyilatkozatai is és pedig: a Felső-baranyai egyh.-inegyének azon óhajtása, hogy az esperes és püspök, mint lelkész felett, saját egyházmegyéje bíráskodjék; és hogy a felebbezés a harmadik fórumra a közigazgatási perekben is megengedtessék: Nem fogadtatott el. Kecskeméti egyh.-megyének azon indítványa, hogy az egyházközségi bíróság elnöki tisztét — nagyobb egyházakban — a lelkész akadályoztatása esetén a fögondnok gyakorolja. Nem fogadtatott el. Festi egyh.-megye: töröltetni kéri a 361. § e) és fj pontjait, mint a melyek a szabad szellem ellen intézett támadásokra könnyen felhasználhatók. A közgyűlés ezen e) és f) pontok törlését elfogadja, úgy, hogy a mostani törvénykönyv ide vonatkozó szövege tartassék fenn. Szintén a pesti egvh.-megyének azon idítványai, hogy a conventi tanácsok fokozatosan kilencz tagból alakíttassanak ; és hogy a perújítás csakis olyan új bizonyítékok alapján engedtessék meg, a melyek az alap eljárásban nem használtathattak, különben út nyittatik a konok perlekedésre : Elfogadtattak.