Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.
1887. október 19. - 1888. május 26.
1888 május 29-én 19 91 is ezekre volt irányozva, hanem főleg és mindenek előtt a középiskolák szellemi állapotára s annak színvonala meghatározására, az általános és törvényes követelményekhez s a hazánkban levő s előttem ismeretes egyéb középiskolákhoz viszonyítva; azután a berendelésre, értve a helyiségeket s a tanítás összes segédeszközeit, mintegy a léleknek testét és testi szerveit; s végre az anyagi eszközökre és forrásokra, melvek minden egyes gvmnasiumnak rendeltetésére állanak, czéljának elérésére, vagy megközelítésére. Ezek körül a szempontok körül forogván vizsgálatom — ha ugyan helyesen választottam s jelöltem meg azokat ezek körül kell íorognia jelentésemnek is, melyből végül a következtetéseket igyekvendem levonni. 1. Nagykőrösi főgymnasium. i. Szellemi állapot. E főgymnasiumban kilencz rendes és két segédtanár működik. A rendes tanárok, kik között a főt. egyházkerület által íentartott tanszéken működő igazgató is van, mindnyájan az 1883. XXX. t.-cz. alapján vagy tanári oklevéllel, vagy régibb alkalmaztatásuknál fogva a vall. és közoktatási miniszter által elismert jogosítványnyal bírnak. A két segédtanárnak tanári vizsgálata most van folyamatban. Mindenik tanárnak előadását, legalább egy-egy osztályban, minden osztály tanóráját legalább egy-egy tantárgyban, végig hallgattam, úgy hogv a nyolcz osztályban s a tizenegy tanár előadásain összesen 13 tanórát töltöttem. E tanórákon részint magyarázat, részint kikérdezés folyt s így alkalmam nyilt mind a tanárok előadási módjáról, mind a növendékek előmeneteléről meggyőződést — vagy legalább fogalmat szerezni magamnak. Az emberi dolgok absolut tökélylvel nem bírhatnak, s 11 tanárnak, valamint 180 tanulónak a képességében különbség és lokozatok mindig vannak, de örömmel tapasz-