Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.

1891. szeptember 26.

1891 szeptember 26-án. — 8. 33 hogy keresményét holta után gyümölcsöztethesse az egy­ház és iskola javára. Közel százezer forintot hagyott némely közmivelödési intézményeken kivül azoknak az iskoláknak, az elemiektől kezdve, melyekben szelleme megnyilását s megizmosodását nyerte, különösen a csurgói és debreczeni főiskoláknak is. így a cawn omnis moriar»-t — az aaere peren­niusv-ban valósította meg. Nekem azonban legrégibb bará­taim egyikét kell siratnom benne, az elsőt azok közül, kik a solti egyházmegye 30 évvel ezelőtti lelkészi karából, a közéjük belépett ifjú társat, keblökre öleltek; s bár később egymástól elváltak utaink, barátságunk emlékét holtáig megőriztük. A férfi-kor delén, az élet bajaival küzdve, csapásoktól látogatva, de szellemben meg nem hajolva, sem megtörve, hanyatlott sirjába Baksay László sámodi lelkész, egyházi irodalmunkban is jó nevet és közbecsülést hagyva maga után, örökül — egyetlen örökségül — gyermekeinek. Végre segédlelkészeink egyik legjelesbike, pesti hitok­tatónk, Török Zsigmond lön egy szerencsétlen végzetnek, az elemek ellenállhatatlan erejének áldozatává: fürdés közben a Duna árjának egy örvénye sodorván magába azt. ki az élet örvényeinek ellene tudott állani! A tanítókar is egész névsort szolgáltat e véget nem érő szomorú jelentéshez. Először említem a két érdem­keresztes aggastyánt, Gacza János kölkedi és Szinok Sándor nagykőrösi tanítókat, kiknek koporsóját tanítótársaikon, egyházukon, iskolás gyermekeik hosszú során kívül, Ö felsége legmagasb elismerésének s a kicsinyekre és alá­zatosokra is kiterjedő atyai figyelmének jelvényei kisérték. Bocsor Dániel nagyszokoli és Bársony István babarczi nyu­galmazott tanítók. Dömötör József izsáki egykori tanító, utóbb kántor, a küzdelembe fáradva vitték testöket a sír felé ; Dömötör Sándor — a solti egyházmegye tanítói nesz­tora, szintén 53 évi szolgálata után. ele még tevékenysége megszokott s megkedvelt körében, ajkain a Simeon éne­kével, hajtotta le fejét Ura ölébe. Dúzs Sámuel öcsényi, Nemes Sándor gordisai, Szalai Sándor tabajdi, Oláh Sándor 3

Next

/
Thumbnails
Contents