Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.

1890. október 25.

i8go. október 27-én. — 4. 175 tok eladását nem akadályozza, mert a szerződésben eladás esetére egy évi felmondás lön kikötve. 7. Mult évi egyházker. közgv. v. ü. jkv. n. pontja alatt utasított engem hogy Galgóczy Károly és nejének eladott szőlőterület nagyságáról tájékozást szerezzek s ha ezen terület tényleg 352 négyszögöllel kisebb mint a szer­ződésben meghatározva volt, 105 forint 65 krnak ki­utalása végett a nmlts. és mlts. elnökségnek előterjesztést tegyek. Tekintettel arra, hogy a kataszteri bírtokivben kitün­retett térmérték s az adás-vételi szerződésben meghatáro­zott területmennviség között tényleges különbség mutat­kozik, további alapos meggyőződést pedig csak költséges mérnöki íelmérés alapján lehetne megszerezni: javaslatom az volna, méltóztassék ezen állított területhiányért visz­szajáró 105 frt 60 kr. összeget, melv különben is Gal­góczy Károly s neje által a pesti ev. ref. főgymnasium javára alapítványkép felajánlva lett, kiutalványozni s a fő­gvmnasium alapítványa közé leendő beiktatását megren­delni. 8. Mult évi jelentésemben előadtam, miként az 1886. év'í 29. t.-cz. értelmében a tjkveknek telekkönyvi betétekké átalakítása foganatba vétetni fog. A lefolvt időben a munkálatok idáig még nem ju­tottak el; jövendőre figyelemmel kisérni s a tanintézet ér­dekeit idevonatkozólag megóvni fogom. 9. A pesti ev. ref. theologiai tanintézet a péczeli köz­birtokosságnak tagja levén, mint mult évi jelentésemben előadni szerencsém volt, a szükséges közbirtokossági gyű­léseken részt vettem s a közbirtokossági igazgató bejelent­vényén felül a tanintézet jogainak megóvása s különösen a tárgyalásom résztvétel s az elkülönített pénzfelvétel oká­ból külön bejelentéssel éltem. A kincstár részéről Gödöllőre kitűzött tárgyaláshoz megidézve lettem s az egveszség létesítésénél közreműköd­tem s a mennyiben 52160 frt 78 kr kártalanítási tőkét

Next

/
Thumbnails
Contents