Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.
1888. november 20-21
30 1888. november 21. — 40. gálatot N.-Kőrösön tegyék le és pedig akként, hogy zárt helyen Írásbeli dolgozatot készítsenek, velők jó előre közölt tételek alapján gyakorlati tanítást tartsanak s végre a nevelésés oktatástan, módszertan és neveléstörténetből a tanítóképesítő bizottság előtt szóbeli vizsgálatot tegyenek. A választmány a theologusok tanképesítése tárgyában azon javaslatot terjeszti a főt. kerületi gyűlés elé, hogy ifjaink ne köttessenek feltétlenül a N.-Kőrösön való vizsgatételhez, hanem engedélv adassék nekik arra, hogy költségkímélés tekintetéből a budai állami tanitóképezdében s eshetőleg más protestáns vagy állami praeparandiában is tehessék a vizsgálatot; feltétlenül csak az kivántassék meg tőlük, hogv míg a tanítói oklevelet fel nem mutatják, addig a theol. tanfolyam IV-dik évére fel ne vétessenek. 4. A theologiai igazgató által felterjesztett szeptember—deczemberi konviktusi költségvetés, melyet, minthogy a Theol. választmány a folyó iskolai évben ülést még nem tarthatott, a tanári kar állított össze és püspök úr elnökileg megerősített a választmány által utólagosan helybenhagyatott. 5. Igazgató felolvassa a theologusok tantermeinek és lakószobáinak, valamint a tanári szobák bebútorozására és teljesen újból való felszerelésére vonatkozó részletes előterjesztését és az illető iparosokkal és kereskedőkkel való előleges alku alapján készített költségvetést. Az előterjesztés minekutána meggyőzőleg demonstrálja, hogy az intézet 3 3 éves bútorai és mindennemű felszerelése annyira elhasználódtak és megromlottak, hogy kijavításukra gondolni sem lehet; miután továbbá kimutatja, hogy a tavaszi gyűlésen a bútorok kijavítására és az új tanári szobák bebútorozására utalványozott 620 frtból 469 frt 54 krral a tanári szobák legszükségesebb bútorai már beszereztettek s hogy az utalványozott összegből még