Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.

1888. november 20-21

28 1888. november 21 — 37. 38 39 vett panaszos ügyek békés úton kiegyenlítettek s a viszály­kodó felek között az idézett törvényszéki ülésen egyezség köttetett. Örvendetes tudomásul vétetik. 37. Olvastatott a kecskeméti egyházmegye f. évi ok­tóber 9-dikén tartott közgyűlésének jk. 12. sz. a. határo­zata, mely szerint a jász-kara-jenői reform.leányegyháznak az iránt beterjesztett újabb kérvénye, hogy a nagy­kőrösi reform, egyházhoz afíiliáltassék, — a nagy-kőrösi egyház presbyteriumának beterjesztett nyilatkozata foly­tán elutasíttatik s a nevezett leányegyház továbbra is a hozzá közel fekvő Tószeg anyaegyház felügyelete és gon­dozása alá rendeltetik. Az egyházmegye ezen intézkedése helyben­hagyatik. 38. Ugyanazon közgyűlés jkönyvi 14. sz. a. határo­zata, melyben a j á s z-k a r a-j e n ő i ref. leányegyháznak es­peresileg beterjesztett azon intézkedése, hogy lelkészének évi készpénz fizetését 200 frtról 300 frtra emelte s a tan­díjul fizetett rozsot vékánként 1 frt 25 krban állapította meg, örömmel s elismeréssel vétetett tudomásul s meg­erősítés végett az egyházkerületre felterjesztetik. Nevezett leánvház ezen intézkedése az e. kerületi közgyűlés által is örömmel vétetik tudo­másul s megerősíttetik. 39. A fentebbi pontokkal kapcsolatban s vonatkozás­sal a f. évi május 26. s következő napjain tartott egyh. kerületi közgyűlés jk. 68. sz. a. határozatára: a jász-kara-jenői helyettes lelkészi hiva­talnak az anyaegyházétól küíön anyakönyv ve­zetésénei joga 1889. január i-ső napjától kezdve megadatik, azon önkényt értendő megjegyzéssel hogy az illető esperes úr az évi esperesi látoga­r

Next

/
Thumbnails
Contents