Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.

1887. október 19. - 1888. május 26.

1888. június 1-én. — tsz. 2 257 eszközölt ujabb tanúkihallgatásokat.)) Végül kifogásolják, hogv a tanúk meg nem hiteltettek. A lelebbezök a czeglédi papválasztás ellen kiválóan azért panaszkodnak, mivel a szavazásnál a zsinati törvény 200. §-hoz képest kitűzött záridő leteltével a szavazatok el nem fogadtattak és mivel a megválasztott jelölt érdeké­ben egyes párthívei visszaéléseket és vesztegetéseket követtek el. A felebbezés cclegkevésbbé sincs Takács József meg­választott lelkész úr személye ellen irányozva.)) Csak a választás ténye ellen szól a panasz, a választás megsem­misítését és újabb választás megrendelését kérik. Az egyházkerületi biróság, az ügy szóbeli előadását meghallgatva, az ügyiratokat felolvastatva, és a felebbezők igazolt képviselőjének a nyilatkozatra alkalmat adva, a közönség eltávozása után beható tanácskozás alá vette az ügyet, aztán az elnökség által nyilt ülésben kihirdet­tetett a következő ítélet. A czeglédi lelkészválasztás tárgyában 1887. október 13-án hozott, a czeglédi egyház törvényes képviselete által megnyugvással fogadott, de 110 czeglédi jogosúlt egyháztag által felebbezett első bírósági ítélet helybenhagyatik és megerősíttetik. Indokolás. A felebbezést el kellett utasítani azért, mert az első biróság alakulása elleni észrevétel nem olyan, mely a zsinati törvény 261. §-a szerinti érdekeltségre engedne következtetni; továbbá mert a tanúhallgatás elleni nehezmény nem jelez olyan körülményeket, melyek felderítését meg ne pró­bálhatták volna a felek a vizsgálat és az első­fokú tárgyalás alkalmával. A kihallgatott tanúk eskütételének elmaradása sem alap a felebbezett Ítélet megsemmisítésére, mivel a tanúk, az iratok szerint döntő vallomásokat nem tettek. 17

Next

/
Thumbnails
Contents