Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.

1887. október 19. - 1888. május 26.

202 1888. május 29-én. — v. ü. 4 a Várady Dienes Lídiával kötött egyezség szerint ót, illetve engedményese Nagy Ignáczot illette. Azonban Várady Dienes Lidia engedményese, Nagy Ignácz, a végleges számadásnak megejtését sürgette s azt kívánta, hogy a 2-ik pontban említett 210 frt 32 kr. tőkéből hátralékban íévő 86 frt 11 krra is tekintet nélkül ejtessék meg a számadás s tekintessék úgy, mintha ez befolyt volna, vagyis vétessék a tényleg befolyt 5287 frt 21 kr­hoz a hátralékos s most már egészben a főiskolát illető. 86 frt 11 kr. mely esetben 5373 frt 32 krt. tenne a végösszeg. Ennek fele, azaz 2686 frt 66 kr. illetné Nagy Ignáczot, a melyből azonban leszámítandó volt a Dienes Ferencz által, számadása szerint Várady Dienes Lídiának Roboz Károly hagyatéka jövedelméből és a közösből már előbb kiűzetett 404 frt 94 kr. fele része, azaz 202 frt 47 kr. Ennek leszámítása után Nagy Ignáczot 2484 frt 19 kr. illeti meg, mely összeget, miután kijelentette, hogy az a fen­tebb említett számadási perben a curiai ítélet által megítélt s reá esendő összegekre nézve teljesen kielégítve lett, ré­szére ki is fizettem. A felperestárssal ekként történt kiegyenlítés folytán a kezemhez tényleg befolyt és még el nem számolt összeg, azaz 5118 frt 21 krból levonva a Nagy Ignácz részére kifizetett 2484 frt 19 krt, 2634 frt 02 kr. lesz azon összeg, mely a dunamelléki ref. egyházkerület által 1885. évi junius hó 11. napján hozott határozat alapján felerészben, azaz 1317 frt 01 krban a magyar földhitelintézethez a pesti ev. ref. theol. tanintézet számlája javára, a másik fele rész, azaz 1317 frt 01 kr. a pesti első hazai takarékpénztárhoz a pesti ref. gvmnasium javára beszolgáltatandó volt, melynek eleget tettem. Midőn erről jelentésemet a nagvmélt. és mélt. Elnök­ségnek megtenném, annak megemlítésével, hogy a 86 frt 11 kr. befolytáról és beszolgáltatásáról annak idején jelen-

Next

/
Thumbnails
Contents