Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1887-1891.
1887. október 19. - 1888. május 26.
118 1888. május 29-én. — 19. rozatnak megfelelőleg 1500 írtra s 300 frt lakpénzre emelhesse; a szertárakról kellőkép gondoskodhassék; az intézet dologi szükségeit elláthassa s saját kötségvetése egyensúlyának megrázkódtatása nélkül az intézetet a kor színvonalán tarthassa. Az új épülettel a szükségek szaporodni fognak. Fűtés, világítás, tisztogatás, szolgálat, íentartás tetemesen nagyobb összegekbe fognak kerülni. S ha a népesség szaporodásával a párhuzamos osztályokat is fel kellend (mire két oldalról is kötelezve van) állítania, melyeknek kiadásait a növekedő tandíj-jövedelem csak kisebb részben íogja íedezni, s ha még az 1885-től számítandó ötödéves pótlékok is, pár év múlva már igénybe vétetnek: az egyháznak előre láthatólag jóval tetemesb összeggel kellend a gymnasium bevételi hiányait pótolnia, mint eddig tette. Új segélyforrásokat kell tehát keresnie! Hiszem, hogy az egyháztanács azokat — részben, remélhetőleg, a főtiszt. Egyházkerület kegyes támogatásával is — meg fogja találni. Iskolalátogatásaimról e vázlatosan (s még is, félek, fárasztólag) előadott jelentésem befejeztével, melyet azonban még a gvönkivel ki kellend egészítenem — a jelentésem elején tett Ígéretem szerint némi következtetéseket kell levonnom. Az első, a mit az előadattakból bátran levonhatunk, hogy középiskoláinknak állapota egészben véve nemcsak kielégítő, hanem örvendetes. Hibák s hiányok vannak; tökéletes és hibátlan semmi sincs az emberi dolgok és intézmények között; ha volna, hol maradna az emberi törekvés és munka legfőbb rugója, a haladásra, a tökéletesedésre, szóval a jóról a jobbra törekvés. De örömmel s megnyugvással-fejezem ki azt a meggyőződésemet, hogy középiskoláink a kor, a törvény, a jogos követelmények színvonalán állanak, s a mi részben attól elmaradás mutatkozik, arra eljutni egész erővel törekesznek. Hiányok s fogyatkozások mind a mellett vannak; talán