Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1885. június 6. 8.

9 telünk közvetlen czélja és feladata — még azt a tanúságot is fogjuk meríthetni, hogy a mi Török Pálunk az apostoloknak s különösen a pogányok nagy apostolának méltó utóda volt mert alkotásaiban s egész cselekvés módjában ugyan attól a lélektől vezéreltetett, s hogy nekünk is ha valami nagyot akarunk tenni, ha valami maradandót akarunk alkotni, ugyanazon lélektől vezéreltetve, ugyanazokon a nyomokon kell járnunk, a melyeken Pál apostol után — és előttünk — Török Pál járt. I. Krisztus Urunk, földön jártában, tizenkét legközelebbi tanítványt választott ki magának, a kik az ő tanításának és példájának terjesztői, az ő evangeliomának apostolai legyenek. Ezeknek mondá: Elmenvén, tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén azokat . . . (Máté XXVIII. 19.); ezeknek, a vég-vacsora szereztetésekor: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre . . . (Luk. XXII. 19.) S mikor a tanítványok egyike, ama Júdás, elárulta az Urat, a megmaradt tizenegy sietett az ő menybemenetele után betölteni az üres helyet, hogy a tizenkettőnek száma ismét teljes legyen — és sorsot vetvén, a sors esék Mátyásra, ki közönséges akaratból a tizenegy apostol közé számláltaték (Cselek. I. 26.). Az Izrael tizenkét nemzetségének megfelelő szám tehát ismét teljes volt s ugy látszott, tizenharmadikra nincs is szükség. Pedig az Egyptomból kijövetel után, a Józsue által meghódított ország, az igéret földe, ugy osztatott vala fel tizenkét részre a nemzetségek között, hogy a József két fiának Manasse- és Efraimnak az utódai egy egy részt kaptak, s a papi tiszttel megbízott Lévi-nemzetség tizenharmadiknak maradt és földet nem kapván osztály részül, az egész országban szétszórva negyvennyolcz városban helyezteték el, hogy mindenütt készen legyenek a reájok bizott papi szolgálat teljesítésére. S a mennybe ment Krisztus, a Damaskus felé vivő úton még egy tizenharmadik apostolt választott magának, a kire többet bizott, mint a más tizenkettőre összesen. |