Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1885. június 6. 8.

3. 155 A Szondy-Kenessey alapítványból ez évben nyerendő 200 frtnyi osztalékra nézve javasolja a bizottság-, hogy az a Bánovcze körüli missiói területen életbe léptetendő utazó lel­készi hivatal felállítására fordíttassák s e czélra püspök úr rendelkezése alá bocsáttassék. A beczefa-zsibóti egyháznak azon kérését, hogy köl­csöne második részletének törlesztésére egy évi halasztást nyerhessen, a kamatnak előre befizetése mellett, a bizottság teljesíthetőnek véli s javasolja. Végül figyelembe vehetőknek nem tartja a bizottság: 1. Az újpesti 1. egyház kölcsönkérvényét, felszereletlen­ség miatt. 2. A duna-bogdányi egyház segélykérvényét, mivel az általa ugyanazon czélra kért kölcsönnek, nem ugyan kamat nélkül, vagy útólagos kamatfizetéssel, mint kérte, hanem a szokott módon s feltételek alatt való megadását, már fentebb javasolja. 3. A szolnoki 1. egyház segélykérvényét, mivel az egy­házmegye nem ajánlja. 4. Gyarmathy Károly orgoványi h. lelkész segély kér­vényét, mivel már hét évben segélyeztetett és mivel ezúttal az egyházkerület által közalapi segélyre ajánltatik. 5. Szentpéteri Pál solti tanítókáplán segélykérvényét, mivel már nyolcz évben segélyeztetett és mivel ez alkalom­mal függőben levő ügyei épen nem olyan természetűek, a melyek segélyeztetését menthetővé tennék. 6. Kerek Sándor turonyi lelkész segély kérvényét, fel­szeretlensége miatt. Kelt Budapesten 1885. június 10-én. Gr. Tisza Lajos, Szász Károly, Szilády Áron előadó. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi s az abban utalványozott kölcsönöket és segélyeket helybenhagyja; a beczefa-zsibóti egyháznak a kért halasztást megadja; valamint a mellőzött kér­vények elutasításának indokait is helyesli. n*

Next

/
Thumbnails
Contents