Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1885. június 6. 8.
102. 103. 104. 149 letének módosítását, illetőleg eddigi minősítvényének fentartását kérelmező folyamodványa. Kérelmező kérésével, mely az egyházkerület jelenleg érvényben álló minősítési szabályrendeletével ellenkezik, elutasíttatik. 102. Előterjesztetett Szántlió Gábor bodméri lelkész úrnak a csekélyebb lelkészi fizetések emelése s a theol. convictus segélyezése ügyében hozott egyházkerületi határozat megsemmisítése iránt beterjesztett indítványa. Ugyanily tartalmú indítvány nevezett lelkész úr által a vértesaljai egyházmegyei közgyűléshez is terjesztetvén be, jk. 31. sz. alatt: míg az egyházmegye ezen indítványra vonatkozólag érdemleges határozatot nem hoz, addig annak tárgyalásába az egyházkerületi közgyűlés nem bocsátkozik. 103. Olvastatott Kaszap Nagy Lajos szeremlei tanítónak a solti egyházmegyei folyó évi közgyűlésnek jk. 22. sz. alatt a tanítói lakásúl felveendő helyiség bérösszeg fizetése iránt hozott határozata ellen benyújtott felfolyamodása. Ezzel egybefüggőleg az illető solti egyházmegyei esperes úr élőszóval jelenti, hogy biztos tudomása szerint az említett egyházmegyei végzés ellen a szeremlei egyháztanács is intézett hozzá, de már hazulról eltávozta után fglebbező kérelmet. A két felfolyamodásnak egymástól külön tárgyalása czélszerűtlen levén, mindkét felfolyamodás tárgyalása a jövő közgyűlésre halasztatik. 104. Ezen jegyzőkönyv felolvastatván hitelesíttetett.