Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1885. június 6. 8.

V. 2S merjük fel kellőleg- a helyzetet és használjuk fel azt tapintatosan. Ez most Magyarországon a ref. egyháznak úgyszólván renaissance-kora. Őseinknek majdnem összes szellemi és anyagi erejét lekötötte — szemben az akkori időben, gyakran idegen és felekezetünk iránt mindig intoleráns kormányzattal — a létért való küzdés, az önfentartás. Gyakran, egyik kézben az evangéliummal, a másikban a karddal őrizték meg az egyház igazait. Nem volt más út előttük nyitva, mint gravameneik elpanaszolása vagy annak eredménytelen volta felett való elkeseredésükben a fegyver ereje. Önfeláldozó buzgóságuknak, erős hitükben való szívósságuknak sikerült aztán egy-egy békekötés alkalmával engedményeket, a tolerancziának kisebb vagy nagyobb fokát egy időre kicsikarni. Mert be kell azt vallanunk, hogy egész az utolsó időkig — habár a kor humánusabbra változásával simább alakban, de mindig csak tolerált, csak tűrt — és nem egyenjogú felekezet voltunk mi a magyar hazában, mely pedig, hogy magyar maradt, részben épen nekünk köszönhette. így tartott ez háromszáz esztendőn keresztül. Csoda-e hát, ha vérünkbe ment át, hogy mindig gyanús szemmel nézzük, a mi az államkormánytól jött, hogy úgyszólván folyton hadilábon állottunk. Alapjában megváltozott a helyzet, hála az egek urának, úgy hogy ha őseink örök hálára köteleztek minket az által, hogy az akkori időkben egyházunk mellett kardot fogtak; mi utódainktól az egyháznak tett szolgálatainkért elismerésre úgy tarthatunk számot, ha ma olajágat veszünk a kezünkbe. Tagadhatatlan, hogy idő kell arra, míg az államszervezetben létrejött átalakulásoknak — bármily nagyok és gyökeresek legyenek is azok — hatása minden irányban érvényesülhet s azok már mindenki által észlelhető eredmények útján a nagy közönség hangulatára közvetlen be-