Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1883. május 19.
73. 67. ban leendő képviseltetésére nézve megjegyzi az egyliázker. tanügyi bizottság, liogy ők az egyliázker. tanitóképezde igazgatója által, — ki a népoktatási ügyekkel már hivatásszerüleg foglalkozik s mint egyszersmind népiskolai igazgató is a néptanitókkal közvetlen összeköttetésben van, — az egyliázker. tanügyi bizottságban képviselve vannak; óhajaik s fölterjesztéseik pedig az illető egyházmegyei tanügyi bizottságok s egyházmegyék közvetítésével ugy is az egyházkerület elé jutnak s ha a föt. egyházkerület az ő megliallgattatásukat óhajtja, véleményöket ismerni kívánja, őket meg is hallgatja, a mi már többször is megtörtént, a midőn t. i. egyes tanitói egyesületek, sőt egyes tanitók is birálatok, javaslatok és egyéb munkálatok tételére egyházkerületileg felhivattak. Egyébiránt addig, inig az egyhúzker. tanügyi bizottság jelen szerkezete fenn áll, a népiskolai tanitóknak az egyliázker. tanügyi bizottságban és legkivált az indítványozott módon való képviseltetését az egyliázker. tanügyi bizottság jelen szerkezetébe beilleszteni nem lehet. III. Vonatkozással a mult évi egyliázker. jegyzőkönyv 64-ik pontjára s annak megfelelöleg, mely pont minden egyházkerületünkbeli tanitói egyesületnek megrendeli, hogy alapszabályait ezen jelenleg ülésező egyliázker. közgyűlésre fölterjeszsze, csupán csak a kecskeméti ref. egyházmegyei tanitói egyesület tett eleget s vannak egyházmegyék, a melyekben ilyen tanitói egyesületek nem is léteznek, holott az 1874. júniusban tartott egyliázker. közgyűlés 63. sz. végzésével az egyházmegyei tanítói egyesületek alakítását elrendelte. A kecskeméti ref. egyházmegyei tanitói egyesület beterjesztett alapszabályait az egyliázker. tanügyi bizottságnak egy albizottsága felül is vizsgálta, sok tekintetben módosította is; de a mennyiben a nevezett egyházmegyei tanitói egyesület, — támaszkodva a vall. és közokt. magas minisztériumnak egyházkerületünkkel is közlött azon 1881. jul. 30-án 12,196. sz. a. és 1882. febr. 12-ikén 4331. sz. a. kelt intézményeire, a melyek szerint csakis a m. kormány által megerősített alapszabályokkal bíró