Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1883. május 19.
67. dás a zsinati törvény által (186. kijelöltetvén: az erről szóló és okmányul szolgálandó bizonyitvány ugy az egyik, mint a másik esetben, minden más közegek közbejötte nélkül, a minösitendö rendes lelkész illetékes esperesének és egyházmegyei gondnokának egyező s közösen aláírandó indokolt bizonyítványa alapján, a püspök és egyházkerületi logondnok által együttesen adatik ki; — az emiitett egyházmegyei és egyházkerületi kormányzók nézeteinek eltérése esetén, ily okmány, ezen elvnél fogva: in dubio abstine, a tárgy fontosságára való tekintetből senki részére sem adatik ki. 11. A segédlelkészekre nézve is, ugy a gyakorlati szolgálat terén tanúsított, elismerésre méltó s magasabb beszámítás alá eső példás buzgóságról, valamint a csak rendes beszámitásu meglelő sikeres működésről szóló bizonyítványt, az évenkénti kápláni bizonyítványok tekintetbevétele mellett, a püspök és a íőgondnok az előző pontban körülírt módozat szerint adják ki. 12. A tanárokra, fegyházi és tábori lelkészekre, valamint a nem szolgáló, de lelkészi jellemökben meghagyott lelkészekre nézve, ugy a minősítés közönséges alapjául szolgáló ténylegesen sikeres, mint a minösitvény emelésére beszámítandó kitűnően sikeres munkálkodásról szóló okmányt, azok illetékes felsőbbségének bizonyítványa alapján, közvetlenül a püspök és a főgondnok adhatják. 13. A minősítés a fennforgó szükséghez képest, a pályázni kívánók kérésére, csak esetről-esetre adatik ki; és a pályázóknak különbség nélkül, az egyházkerületi rendszabály értelmében megillető minősitvényi fokáról, az egyházkerületi elnökség által kiállított okmány alapján, az illetékes esperes ad igazolványt; s a lelkészválasztási kijelölő bizottságnak, melynek hatáskörébe a pályázó minősitvényi fokának megállapítása nem tartozik, a pályázónak minősitvényi fokát ezen esperesi igazolvány szerint kell elfogadnia. 14. A pályázatok addig, mig egyetemes egyházunknak netalán egy közös hivatalos lapja lenne, egyházkerületünk gyülekezeteire nézve, költségkímélés tekintetéből, ha csak az érdekelt egyház egyéb lapok igénybevételét is nem kívánja,