Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1882. június 3.

80 70. 71. alapitványi ügyeket. Ezen óhajtás kifejezése mel­lett kerületünk eddigi képviselői gróf Lónyay Menyhért, Török Pál, Szilágyi Sándor urak újból megválasztatnak, és ezen választás felől az alapitt­ványi bizottság elnöke, gróf Degenfeld Imre ur értesíttetni elhatároztatott. 70. Olvastatott a «Baldácsij-alapitvány» bizottságának f. évi ápril hóban kelt pótjelentése, melyben azon körülményre vonatkozólag, hogy a Baldácsy-alapitvány 1881-ik évi állását s a vagyoni mérleget képező s ugyancsak a fentebbi bizottság által előterjesztett 2 NB. alatti magyar földhitelintézeti könyvkivonatban az alapítványi birtokok után 1881. nov. 1-én esedékessé vált 21,244 frt haszonbérre a «követel» ro­vatban 1881. évi octóber 31-én csak 11,244 frt van kifize­tettnek feltüntetve, azon felvilágosító magyarázat közöltetik, mi­szerint az alapítványi birtokok mult 1881. évi nov. 1-én esedékessé vált 21,244 frt félévi haszonbérét Scliweiger test­vérek haszonbérlők az 1881. év végéig csak 11,244 frt erejéig fizették ki s igy a 2. NB. alatti számlába csak ezen összeg van bevíve; a hátramaradt 10,000 frt bérösszeg pedig csak 1882. január 3-án fizettetvén le, ezen összeg, valamint az ez után járó 6% késedelmi kamat az 1882-ik évről szóló jelentés- és számadásban fog előjönni. Szolgál tudomásul. 71. Olvastatott a tiszántúli ref. egyházker. 1882. máj. 3. s következő napjain Debrecenben tartott közgyűlésének j. k. 50. sz. a. határozata, mely szerint a «Baldácsy-alapitvány» bizottságának 1882-ik évi ápril 1-én kelt jelentéséhez kap­csolt javaslatok elfogadtatnak, azon módosítással azonban, hogy «az alapítási szabályzat") megállapítása a meghatalmazottak közgyűlésének hatásköréhez tartozzék ugyan, de ezen hatás­körből az egyházkerületek osztalékának s a hármas cél közti aránynak meghatározási joga kivétessék; mely határozat által továbbá az e. kerületek megbizottainak közgyűlésébe a tiszán­túli ref. e. kerület részéről Révész Bálint püspök és Horthy

Next

/
Thumbnails
Contents