Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1882. június 3.

74 56. E közgyűlés hatásköréhez tartoznék az alapítványi sza­bályzat megállapítása, valamint később a kerületek meghall­gatása mellett annak módosítása. Első alkalommal a kerületek külön meghallgatása nem szükséges, mert már az iránt a választással egyidejűleg nyi­latkozhatnak, söt az alapítvány kárára késleltetné a szer­vezést. További feladata volna az igazgató bizottság számadá­sait megvizsgálni s a fölmentvényt megadni. — Az igazgató­ság javaslatai s indítványai tárgyában határozni, s az igaz­gatóság évi jelentésére keletkezett kerületi észrevételek vagy határozatok tárgyában nyilatkozni, — az igazgatóságot meg­választani, szükségesetében kiegészíteni. Az igazgatóság állana 7 tagból, úgymint elnök, jegyző és még 5 tagból. Az igazgatóság 3 évre választatnék. Hatásköréhez tar­toznék az alapítványnak, mint' jogi személynek képviselése, továbbá a vagyonkezelésseljáró összes teendők, — nevezete­sen azon tisztviselőnek megválasztása is, ki hivatva volna ugy gazdasági, mint jogi szakismereteinél fogva a birtokok fölötti közvetlen felügyelet, s az ügyvédi teendők végzésére, s az igazgatóság határozatainak végrehajtására. — Hatásköré­hez tartoznék továbbá az igazgatóságnak ezen tisztviselőnek díjazását és hivatali utasítását megállapítani és általában mindazon ügyeket intézni, melyek a meghatalmazottak köz­gyűlésének fentartva nincsenek. A pénztári kezelés ezentúl is a földhitelintézetnél ma­radhatna. Ezek azok, föt. egyházkerület, melyekre kiterjeszkedni kötelességünknek ismertük. Vázlatát képezik ezek csupán azon organismusnak, mely működni volna hivatva, de azt hiszszük, elég vonást tartalmaznak arra, hogy annak előttünk lebegő képét meg­ismertesse. A föt. egyházkerület bölcsesége fog határozni, hogy eltaláltuk-e a helyes utat, vagy máskép kell-e az alapítvány­ról gondoskodni.

Next

/
Thumbnails
Contents