Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1882. június 3.
47. 48. 49. 47 mérvben, lia csak fillérekkel is, de mégis azon nemes cél érdekében mi is közremunkáltunk. Azért most, midőn ezen áldásos egyesület fennállásának 50 éves örömünnepét készül megülni, kedves teendőjének ismeri közgyűlésünk egy küldöttség által is tolmácsoltatni örömét. Ezen küldöttség tagjaiként felkéretnek Ballagi Mór és Filó Lajos urak, az elnökség pedig felkéretik és feljogosittatik, liogy a nevezetteknek netán előforduló akadályoztatása esetén, helyettesítésükről gondoskodni szíveskedjék. Ezen határozat felől püspök ur által a többi testvér reform, kerület is mielőbb értesítendő. 57. Olvastatott főt. Révész Bálint püspök ur irata, melynek kapcsában a mult évi májusi közgyűlés jegyzökönyvét, a tiszántúli ref. egyházkerület névtárát s a «Vasárnap» cimü folyóiratott 11 —11 példányban megküldi, kérvén egyszersmind, hogy jövőben kerületi közgyűlési jkönyveinkből s a névtárból a tiszántúli egyházkerület részére 16—16 cserepéldánv küldessék. A küldött iratok köszönettel fogadtatnak; a jegyzői hivatal pedig utasittatik, hogy jövőben a kerület jkönyveiből s a névtarból a tiszántúli testvérkerület részére az emiitett mennyiségben küldjön példányokat. 58. Olvastatott a tiszántúli ref. egyházkerület főjegyzői hivataléinak püspök úrhoz intézett levele, melynek kapcsában a «Révész Imre emléke» név alatt alakítandó alapítványra 100 da?ab aláírási iv küldetik. Püspök ur jelentése szerint az emiitett aláírási ivek egyházaink között köröztettek: 59. Olvastatott föt. Nagy Péter püspök ur átirata, melynek kapcsában a mult évi november hóban Debrecenben tartott énekügyi bizottság megállapodása következtében, a hozzá küldött zsoltár-átdolgozásokat és uj énekeskönyvünk szá-