Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1881. május 14.

171 11. 12. 13. 14. 7. A kecskeméti egyházmegye törvényszéke j. k. 1. számú Ítéletének második része ellen Salamon Imre által benyújtott felebbezésnek Hely nem adatván, az egyházmegye Ítélete helyben hagyatott. 8. Olvastatott a tolnai e. megyei törvényszék 1880. októb. 5-én tartott ülésének j. k. 3. sz. a. hozott s ]'arga Ist­ván medinai volt gondnokot több pontban elmarasztaló Ítélete. Felolvastatott továbbá Varga István medinai volt gond­noknak ezen e. megyei Ítélet megsemmisítését kérő felfolya­modása. A felterjesztett okmányokból az derülvén ki, hogy a medinai egyházban a legközelebbi évek folyama alatt két Varga István nevü egyén viselt gondnoki hivatalt; az illető e. megyei Ítéletben pe­dig az nincs kitüntetve, hogy az Ítélet különböző pontjaiban elmarasztalt Varga István egy ugyan­azon egyén-e vagy nem, — ennélfogva ezen ügy a fennforgó nehézség eloszlatása céljából az e. me­gyéhez visszatétetik. Május 21. 9. Olvastatott a f.-baranyai e. megyei törvényszék 1881. ápr. 22-én tartott ülésének j. k. 5. sz. a. ítélete, melynél­fogva többrendbeli felolvasott kérvény, okmány alapján Szabó Antal, vaiszlói egyháztag presbyteri állásába visszahelyezte­ti£ ugyan, de azon magatartásáért, melyet lelkész-elnöke irányában tanúsított, és a melylyel másrészt az e. megyei bizottság által megkisérlett békéltetést meghiúsította, meg­dorgáltatik s utasittatik, hogy a békés együtt működésre törekedjék; mely ítélet által továbbá az e. megyei törvény­széknek a fennforgó épület árára vonatkozólag 1869-ben ho­zott határozata érvényben hagyatik; s mely által végül a vaiszlói egyháztanács a helyzetének tisztességéhez mért ildom szem előtt tartására utasíttatott.

Next

/
Thumbnails
Contents