Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1881. május 14.
15. 169 nem bizonyítja, s ezen kivül ő a tényben részességét tagadja. Nem adatott hely vádlott felebbezésében azon kifogásnak, hogy az ellene hozott mindkét pontban foglalt itélet meghamisítva vitetett jegyzőkönyvbe; hogy a törvényszék birói érdeklettek és illetéktelenek voltak és igy egy ujabb delegált bíróság kiküldése iránt vádlott által kifejezett kérés sem teljesíttetik ; hogy vádlottal a vádhatározat nem közöltetett, mivel erre adott felelete is itt bemutattatott; hogy a simonia kérdésében a bizonyítási eljárás nem tartatott meg, mivel itt eredetiben bemutattatott a vizsgáló bíróságnak a helyszínén felvett jegyzőkönyve; és hogy a simoniára alapított vád, a hivatalba iktatás után több mint egy év múlva a."látván be, elévült, mert vádlott e tárgyban, az év folyamában, 1879. szept. 4-én, maga emelt papaszt, miáltal az elévülési idő megszakittatott. Nehezítő körülményül számíttatik be vádlottnak, hogy ezen minden illedelmet, függést megtagadó és a törvényes rendet felforgató magaviseletét már két év óta szakadatlanul folytatja, és hogy főesperes és egyh. m. gondnok uraknak hozzáintézett jóakaratú figyelmeztetéseit személyöknek durva sértegetésével viszonozta. 5. Olvastatott a f.-baranyai törvényszék Siklóson 1881. ápr. 23-án tartott ülése j. k. 10. sz. a. foglalt itélet, mely Vámos Károly sósvertikei lelkésznek mint felperesnek, volt előde Kálmán Farkas gyüdi lelkész mint alperes ellen emelt vádjai alól ez utóbbit felmenti; előterjesztettek a per okmányai és Vámos Károly felperes felebbezése, melyben a f.-baranyai ítéletnek alaki hiányok miatti megsemmisítését kéri. Az egyházmegyei törvényszék felmentő ítélete, indokainál fogva, helyben hagyatik.