Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1881. május 14.
14S 8. toznak ; a főiskolára az örökösök és hagyományosoknak ügye és igénye nem tartozik. Én tehát eltekintve Muraközy ur eljárásától, SzönyiPál végrendeleti végrehajtóját az alapítvány kifizetésére felszólítottam, ki midőn azt az ide 28 •/. alá csatolt válaszában a fentebbi okokra hivatkozva sem teljesítette, beadván a hagyatéki bírósághoz a Muraközy ur által tett hagyatéki eljárástóli elállás iránti folyamodványt, az alapítványi töke kifizetése végett az összes örökösök és hagyományosok ellen, számszerínt 19 egyén ellen, a budapesti kir. törvényszéknél a keresetet beadtam, s a pert folyamatba tettem; annak bevégzéséről annak idejében jelentésemet a főtisztelendő egyházkerülethez megtenni el nem mulasztandom. — Eddigi költségeim jegyzékét 29 • . alá ide csatolva bemutatom s azt utalványozni kérem. 9. Egyed Sándor alapítványi ágge. — Egyed Sándor alapító még az 1860. évben meghalt, az alapítványi 1000 pengő forintnyi tőke tehát halálával örököseitől azonnal behajtandó lett volna, azóta ennek örököse Egyed Mihály is meghalt, az örökségi vagyon szétosztatott. Hogy ez alapítványi összeg liusz év óta miért nem hajtatott be, és miért mulasztatott el a behajtás, én annak okát sem a hagyatéki, sem a nekem átadott iratokban fel nem találom. Minélfogva az Egyed Sándor s illetőleg most már Egyed Mihály örökösei s illetőleg ezek gyámja (és minden hagyományosok) ellen az alapítványi tőke mint liquid adósság iránt és annak 21 évi kamatjai és költségekre nézve a budapesti kir. törvényszék előtt a keresetet beadtam s a pert folyamatba tettem, melynek reménylett sikeres kimeneteléről annak ideiében jelentésemet meg fogom tenni. Éz ügybeni eddigi költség s díjjegyzékemet 30- . alá ide csatolva utalványozás végett tisztelettel bemutatom. 10. Beleváry Ferenc hagyatéki ágge. —Beleváry Ferenc végrendeletileg a budapesti reform, főiskolának 1000 frtot hagyományozott. Altalános örökösét Beleváry István csoknyai reform, lelkészt, ugy a kerületi esperesség, valamint a fötisz-