Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1881. május 14.
11. 39 adott. Sárkeresztúron Horvát Zsuzsámra selyemkendőt vett az urasztalára. Pátkán Sárközi Aurél ur az egyháznak 10, Tóth József presbyter 10 frtot adományozott. A gyülekezetek részéről hozott áldozatok s egyesek adományainak összege együttvéve teszen 156,000 forintot. Külön véve a gyülekezetek részéről hozott áldozatok összege 76,000, egyesek adományainak összege 80,000 forint, mely utóbbi összegben benfoglaltatik a 60,000 frt értékű Robozalapitvány. Végre bátorkodom lelkésztársaim s az irodalom barátinak figyelmébe ajánlani a megjelent folyóiratokat s könyveket : A Lágler Sándor és Kálmán Dezső által szerkesztett Prot. Pap ciniü, gyakorlati szakközlönyt. Garzó Gyula gyakorlati bibliamagyarázatait. Czelder Márton Vasárnapját, a magyar nép számára. A Prot. theol. könyvtárt, melynek immár 14-ik kötete jelent meg, hozva Zsilinszky Mihálytól: A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásait. A tiszántúli ref. középiskolai tanáregyesület évkönyveit. A hit templomát, Spurgeon nyomán irt egyh. beszédeket Könyves Tóth Kálmántól. Szilády Jánosnak igen jeles egyh. beszédeit. A bajai egyház történetét Széles Árontól s a foktői egyházét Feleky Józseftől, igen érdekes, jegyzőkönyvekre hivatkozó monographiákat. A régi magyar költők tárát, az akadémia kiadványát, Szilády Aron által nagy gonddal s kitűnő sikerrel szerkesztett köteteket, melyekből nemcsak nyelvészetet tanulhatni, hanem a honi reformátióra vonatkozó érdekes, eddig ismeretlen adatokat is meritlietni. Sajtó alá menend közelebb az Uj magyar Athenás, magyar prot. egyh. irók életrajzi gyűjteménye, Szentkuti Károly, Kálmán Farkas, Bierbrunner Gusztávtól. — Immár végzem előadásomat, kérvén az áldások istenét, tegye tanácskozásainkat üdvösen gyümölcsözőkké!