Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1881. május 14.
11. 19 tanács (presbyterium) s közgyűlés, az egyházmegyén közigazgatási közgyűlés és törvényszék, az e. kerületen szintén, — hogy ki és mi az esperes és superintendens, az e. megyei s kerületi gondnok, — hogy egyházkormányzatban s törvényszéken jogos és illetékes lielyök van a világiaknak is, — hogy a tisztviselők, egyháziak és világiak, képviseleti alapon, választás utján tagjaik a közgyűlések s törvényszékeknek. A zsinatnak tehát nem lesz teendője az alkotmányozás és szervezés, mert az e. alkotmány és szervezet megvan, készen van, a mint azt maga az 'élet megteremtette, hanem a kész egyházi intézmények codificálása. Azonban kész vagyok illő mértékre leszállitani állításomat, mert hallom a pliilosynodisták ellentáborából a kifogást és cáfolatot, miszerint: Nem volt s nincsen conventünk, mely határozatképes, erre pedig nélkülözhetlen szükségünk van; zsinatot kell tehát tartani, hogy ez megalkossa a határozatképes conventet, mert ezt senki meg nem teremtheti a zsinaton kivül! Valóban különös csodaintézmény lehet az a convent! Az élet megváltoztatta zsinati kánonainkat, megmásította a szatlimár-németi zsinat által rendezett, fejedelmi megerősítéssel szentesitett egyh. szervezetet, a világi elemnek a kormányzatba igtatásával; mimagunk két évtized előtt megszüntettük a consistorialis rendszert, felváltván azt képviseletivel — zsinat nélkül — csak conventet nem lehet alkotnunk zsinat nélkül! Ilyen remek műtétei honunkban egyedül ág. liitv. atyánkfiaitól telt ki. Üdv tehát a zsinatnak, mely a mimagunk által évtizedeken át ellenzett határozatképes conventet megalkotandja! A kétkedők és csüggedezők reményének élesztése tekintetéből nem lesz érdektelen megemlítenem, hogy kezdetben a convent megalakítása iránti javaslat tulaj donképen a fejedelmi trónról eredett; hogy a convent létjogosultsága az államkormány által soha kétségbe nem vonatott s a conventet urunk királyunk s a nm. ministerium mai nap is egyh. főhatóságul ismerik. Ha eddigele a conventet bárki közöttünk létjogosultságára nézve ócsárolta s ostromolta, mondja el a vétkes: Mea c-ulpa! mea maxinia culpa! 2*