Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1880. május 22.

8. 17 mely derogál egyh. főhatóságainknak, a vallás-erkölcsi testü­leteknek, miszerint ezek jelentései, eljárásai, bizonyítványai, mint hitelt nem érdemlök, kormánybiztosok által felülvizs­gáltatnak, ellenőriztetnek. Ha pedig az egyh. főhatóságok hitelessége kétségbe vonatik, szükségképen csökken tekinté­lyűk, s ennélfogva hatásuk sikere kockáztatik. 6. Végre megemlítem, hogy a tjavaslatban kilátásba helyeztetik hitfelekezeti gymnasiumainknak az állam által leendő segélyeztetése, a fentartási fedezet hiányának pótlásá­val: de akkor elsőben is tartozunk elfogadni az állami tan­tervet, milyet még nem láttunk jót, csak experimentatiók ismétléseit. Az államnak ez idő szerint érvényben levő gymn. tantervében is, íitymáltatik a vallástan, melynek a 4—8 osz­tályokban hetenként csak egy-egy óra szenteltetik s e tanter­vet fogadja el a hitfelekezeti gymnasium? Ugyanezen tan­terv szerint, a második tantárgy, a magyar nyelv 6, 5, 4 órán taníttatik az 1—3-dik osztályokban, az alak mondat és szó­kötéstan kellő megismertetése végett; ez szükséges lehet idegen ajkuakra nézve: de az anyai nyelv elemeinek megis­mertetése végett felesleges a mi magyar gymnasiumainkban; s ily óratervet legyünk mi kötelesek elfogadni! ? A convent intézkedése folvtán a megbízott főgondnok s J O O superintendens urak, a minist, törvényjavaslat iránt a képvi­selőházhoz kérelmet, illetőleg emlékiratot nyújtottak be kellő időben; miről külön jelentés fog a gyűlés elé terjesztetni. Mi pedig most lássunk munkához, használjuk a nekünk enged­tetett időt, hogy a közelebbi őszszel tartandó conventnek be­mutathassuk gymnasiumaink szervezetét, tantervét, rendtartás és igazgatását, — s minden esetre készen találtassunk. Egyházkerületünk állapotait tekintve, ezek kevéssé különböznek az előző éviektől, melyek fel vannak tüntetve jkönyveinkben, s melyeket annálfogva nem szükséges ismé­telve előterjesztenem. Legújabb tünemények a nazarénusok s baptisták erősb mozgalmai, melyek gyülekezeteinkben több helyütt zavart idéztek elő, — bizonyságául annak, hogy vallásszabadságot rendező orsz. törvényre van szükségünk. 2

Next

/
Thumbnails
Contents