Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1886. május 26. 28.
188 1886. május 29-én. — t. sz. 9. 10. sében 3-ik szám alatt hozott ítélete Varga Jánosra nézve azon hozzáadással hagyatik helyben, és pedig az első bírósági indokolás alapján, hogy a presbyterségtől való megfosztás a Kopácson most működő presbyterium megválasztásának egész tartamára vonatkozik. 4. Kovács Endre ócsai ev. ref. tanító ellen becstelenítésért keresetet indított néhai Szabó Lajos lelkésznek özvegye. A pesti református egyházmegyei elnökség mind azt, a mi a törvény értelmében ez ügynek szabályszerű tárgyalás alá készítéséhez megkívántatik, teljesíté. A befejezett tárgyalás alapján a pesti ref. egyházmegye bírósága Budapesten 1886. május 10-én a következőleg ítélt: „Alperes vétkes; mert oly cselekményt követett el mely által az egyh. törvény 257. §. c) és h) pontjai értelmében megsértette a közei kölcsiséget és a tanítói hivatal méltóságát lealacsonyította. Ennélfogva: a törvényszék egyhangú határozatával az egyh. törv. 246. §. e) pontja értelmében azon helyről hivatalból elmozdíttatik. Indokok: Alperes a felperesi vádlevélben panaszlott tényt az eljárás során beadott sajátkezűleg aláirt nyilatkozatában beösmerte. A jelen kihallgatásnál élőszóval nyilatkozatát megerősítette. A házassági Ígéretet, melyet minden kényszer nélkül adott, megszegte. Az a kifogása, hogy ő volt a csábított — felperes tagadásával szemben, — általa a dolog természeténél fogva is beigazolható nem volt. A vétség lényege önbeismerés által teljes világításba helyeztetvén, a család és leány múltjára vonatkozólag alperes tanúi kihallgatását, mint a tárgyhoz nem tartozó körülményekre vonatkozót, a törvényszék szükségesnek nem találta, — annyival inkább, mert alperes két izbeni felszólításra sem jelölte ki a kérdéseket, melyekre a kikér-