Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.
1886. május 26. 28.
1886. május 27-én. — 31. 91 foglalkozzanak a szakjukba vágó elméleti tanulmányokkal, a képezdei pálya után az egy évi segédtanítóskodást továbbra is fönntartja s az e. ker. tanítóképesítő bizottságot oda utasítja, hogy — miként eddig nem engedte, úgy ezután se engedje meg, — miszerint valaki tanítóképesítő vizsgálatot tehessen mielőtt egy próbaévi segédtanítóságát be nem végezte. EJ Ugyanezen jelentés II. részét, mely az állami tanítóképezdékben és polgári iskolákban, az ev. ref. vallástanításról szól, tudomásul veszi az e. ker. közgyűlés s a tanügyi bizottság azon javaslatát, hogy az állami és községi intézeteket, az illető esperes urak, saját egyházmegyéjük területén meglátogassák s azokban a vallástanításra gondjuk legyen, elfogadja és határozattá emeli. 34. Tárgyalás alá vétettek az egyházaknak az országos közalaphoz beterjesztett segélykérvényei, s azok egyenként átvizsgáltatván, a következő határozatok által intéztettek el : 1. Babarc egyházi szükségei fedezésére kér 200 frtot. Az egyli. megyei gyűlés indokolása alapján ajánltatik 100 frt. segélyre. 2. Baja, szükségeinek, kiadásainak fedezésére kér 200 ft. segélyt. Tekintve zavart pénzügyi helyzetet 100 ft. segélyre ajánltatik. 3. Keő, templomjavításra, iskola felszerelésre és bővítésre, s melléképületeinek teljesen újból építésére kér 600 ft. segélyt. Templomjavítási czéljára felajánltatik 200 ft. segélyre; egyéb szükségeit, kellőleg beosztva, maga is fedezheti. 4. Kórógy, templom- és iskolaépítésből fennmaradt adóssága törlesztésére kér 500 ft. segélyt. Adóssága 3080 ft. Tekintve a templom építésre hozott nagy áldozatát, 200 ft. segélyre ajánltatik.