Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1875. május 22.

8 1875. májas 24. irányában is, kik csontunkból való csont s vérünkből való vér, kik hazafiságukat bölcsességök, áldozatkészségök, életök veszélytetése által sokszorosan tanúsították, — azon férfiak iránt, kiket magunk választottunk vezéreinkül, kiket magunk állítottunk kormányrúdhoz, — ha, mondom, ezen férfiakat is mint az a közelebb mult években napirenden volt — csak szidalmazzuk, csak gyanúsítjuk : kérdem ki fog közöttünk a közjóra sikerrel munkálkodhatni ? kérdem, ki fog végre közöttünk becsületes ember lenni? így van ez az egyházi körben is. Ha az egyházmegyék, melyeknek összege képezi képviseleti alapon az egyházkerületi gyűlést, ugyanezt, tehát önmagukat vádolni nem tartózkodnak ; ha ennek határozatait kedvezőtlenül bírálgatják: nemde megtanítják az egyes egyházakat, mint kell ellenszegülni az egyházmegyének? és az egyháztagokat, mint kell ellenkezni a presbitériumokkal ? Perditio tua ex te, Israel! Az egyházi hatóságok csak kölcsönös gyámolitás által tarthatják fenn magukat, szerezhetnek egymásnak kölcsönösen tekintélyt. Figyelmeztetnem kell még az e. k. gyűlést azon fenyegető veszélyre is, miszerint létalapunk, képviseleti és presbyterialis rendszerünk meg van ingatva. Az egyes egyházak presbyteriumai vagy nem értik hivatásukat s rendeltetésöket, vagy nem merik érvényesíteni hatóságukat, s minduntalan a népre, a gyülekezetre hivatkoznak. Ily módon a korosabb, értelmesebb, higgadtabb, józanabb ^elöljárók kezéből a kormányzat mindinkább a demagógia hatalmába kerül. Ha e tekintetben a gonosznak útját nem álljuk; maholnap felfordul egyházi életünk rendje s kormányzati egész rendszerünk fenekestől. Aggodalommal kell fölemlítenem azt is, hogy népünk száma napról napra fogy , s vagyonossága mindinkább alászáll. A fogyás oly mérvet öltött, hogy némely egyházaink lételét fenyegeti, a szegényedés ismét hasonlóképen az egyházfentartásra való képességet támadta meg. Mind a két fájdalmas körülménynek részben ott látom az okát, hogy a dologtalanság, fényűzés, dobzódás, s ezek folytán az éktelen kamat melletti adóságesinálás elharapódzott. Lelkészeinkre itt igen nemes hivatás vár. Serkentsék a népet a folytonos és kitartó munkásságra, fokozzák abban oktatás által a munkához megkívántató szellemi erőt, hassanak ellene a fényűzésnek, nyilatkozzék az akár ételben, akár italban, akár ruházatban, vagy más dolgokban, ismertessék meg a néppel a takarékosság áldásait, s javítsák ezen az uton is a népéletet, — hazánknak s egyszersmind nemzetünknek is fentartása végett. Láthatárunk azonban mégsem oly szomorú, hogy csupa sötét pontokat kellene felmutatnom: az éremnek másik oldala is van. Igen sok helyen javult a valláserkölcsi élet, nyilatkozott a segélyezési és adakozási hajlam, s ha isten egyik kezével sujtol is, hogy észrevegyük hibáink- és fogyatkozásainkat, s igyekezzünk azokat orvosolni: addig a másik kéz örvendetes tényekre mutat, hogy igyekezetünk öröm-