Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.
1879. április 26.
I Tfgpw-r23. 23 Szükséges ez egyfelől azért, mert a fertőző és ragályos kórok legkönnyebben oly helytt fogamzanak meg s fejlődnek ki pusztitó járványokká, a hol a közegészség kellékei különben is hiányosak; a talaj rothadó anyagokkal fertőzött, a lég és viz, az épületek s azok környéke tisztátalan, és tisztán nem tartható; — s másfelől, mivel a közelgő veszélylyel szemben leginkább hajlandók az emberek a jó tanácsot ez irányban elfogadni és követni. Ennélfogva, midőn a monarchia kormányai egyetértésben a szomszéd hatalmak kormányaival, a járványok behurczolása ellen erélyesen és czélszerüen intézkednek az országok határain, s a m. kir. belügyminister illetékes szakemberek meghallgatásával a törvényhatóságokat az ez irányban szükséges intézkedések megtételére kellőleg utasította, részemről a közegészség fentartása és a veszély megelőzése s elhárítása végett Nagyságod figyelmét különösön a következő pontokra irányzóm s felhivom, hogy a hatósága körébe eső mindennemű iskolák s tanintézetek körül az alább elősorolt teendőket lehetőleg pontosan és következetesen hajtsa, illetőleg hajtassa végre. Szükséges mindenek fölött, hogy a tantermek, folyosók s átalában az iskolai összes helyiségek tisztán tartassanak; nevezetesen a portól, pókhálóktól, s minden a ragályozási anyagokat bevenni s tovább terjeszteni alkalmas rondaságtól mindennap megtisztíttassanak ; a padlózat, ajtók, ablakok, padok hetenként megmosattassanak, súroltassanak; a falak gyakrabban meszeltessenek; s a mint kisebb községi (falusi s pusztai) iskolákban sok helytt még szokásban van, a tantermek mag- és élestárakul, lomtárakul s átalában oda nem tartozó tárgyak rakodó helyéül soha és semmi szin alatt ne használtassanak. Az iskola környéke és udvara szintén tisztántartandó, nehogy az ott rothadó anyagok kigőzölgésével a levegő megfertőztessék. Különös figyelem fordítandó nevezetesen az árnyékszéke k r e. A tanuló ifjúság e helyek tisztántartása iránt ritkán bir kellő kényes érzékkel; azért az előljáró iskolai gondnokság, igazgató vagy felügyelő tanár vagy tanitó, tanítónő szorgos kötelessége legyen, anynyiszor, a mennyiszer szükséges, e helynek a legtisztábban tartása, minden nap megmosatása s a megfertőztetett levegő állandó tisztítására carbolsavas mésznek folytonos ott tartása. A hol az árnyékszékek emésztőgödreinek tartalma csatornákon * elvezethető, azok naponként bo vizzel öblittesenek ki; a hol a gödrök tartalma nem vezettetik csatornákba, naponként a kellő mennyiségű fertőtlenítő anyag (a beliigyminister ide vonatkozó rendelete szerint) öntessék, s a mellett az emésztő gödrök az iskolai szorgalomidő tartama alatt legalább minden két hónap alatt kitisztittassanak. A levezethetetlen emésztő gödrökkel biró árnyékszékek tonna-