Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.
1879. április 26.
10 18. zászl: Szentes János szentgyörgyi, 66. zászl; Orosz Endre abonyi, 50. zászlóaljbeli honvédek. Az érdekletteknek a hivatolt miniszteri intéz vény értelmében azzal a megjegyzéssel adatik tudtára, hogy kinevezési okmányaikat, valamint mozgósitás esetén történendő esetleges beosztásukról szóló értesitvényeiket az illető honvéd ker. parancsnokság utján veendik. Egyszersmind utasittatnak, hogy ugy személyökre, mint tartózkodási helyökre vonatkozó minden változást azon honvéd ker. parancsnokságnál, a melynek nyilvántartásába áthelyeztettek, rögtön bejelentsék. 18. 1879. január 13-án az 1878 30,625. sz. a., melynek kapcsában megküldetik: 1. a pénzügyminisztériumnak a «véderőről» szóló törvény s az ennek alapján kiadott utasítások értelmében kiállitandó iratok bélyege iránt 1877. 65,760. sz. a. kibocsátott körrendelete; 2. a községek által egyesek családi viszonyairól az anyakönyvi kivonatok helyett kiállított bizonyítványok bélyegelése ügyében 1877. 58,773. sz. a. a törvényhatóságok közigazgatási bizottságaihoz kibocsátott pénzügyminiszteri körrendelet. Az 1-ső helyen emiitett közölve van már a mult évi közgyűlés j. k. 17. sz. alatt; a 2-ik helyen emiitett itt következik: «Miután az illetékszabás 79. tétele b. pontjának azon rendelkezése, hogy a hatóságok és hivatalok által hivatalos célokra szükségelt okiratok, addig a mig kizárólag ily célra használtatnak, bélyegmentesek. a gyakorlatban, különösen a hivatalból kivánt anyakönyvi és telekkönyvi kivonatokat illetőleg, eltérően alkalmaztatik; továbbá miután a községek által egyesek családi viszonyairól az anyakönyvi kivonatok helyett kiállított bizonyítványok bélyegezésében különféle eljárás követtetik, a m. kir. belügyi és igazságügyi minisztériumokkal egyetértőleg kijelentetik s rendeltetik: 1. Hogy a kir. törvényszékek és biróságok által hivatalból bekivánt anyakönyvi kivonatok; 2. a gyámhatóságok által szintén hivatalból bekivánt anyakönyvi kivonatok, valamint a telekkönyvi kivonatok; végre 3. a községi jegyzők által a leltárak kiegészítéséül az 1877. évi 20. t. c. 237. §-a értelmében szó vagy irásbelileg kikért telekkönyvi kivonatok, valamint az idézett törvénycikk 230. §-a értelmében a kiskorúak születéséről kért anyakönyvi kivonatok, addig, mig a mondott vagy más valamely hivatalos célra használtatnak, bélyegmentesek. Határozottan kijelentetik, hogy a községi jegyzők egyedül a mondott célra kérhetik a kivonatok bélyegmentes kiszolgáltatását, s hogy az anyakönyvi kivonatokat illetőleg kérelmök csakis a kiskorúak szüle-