Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1878. június 15.

73. 61 lelkész, ki nekik épen ugy a magyar nemzethez, mint az egyházhoz összekötő kapocsul szolgál. Fentartandónak véli azért is, mert hitfeleink száma évről évre szaporodik, melynek igazolására elégnek tartja felemlíteni, hogy az ő kibocsátása alkalmával a missióban a lelkek száma volt 1150, a jelen időben pedig 2500 tagból áll. 0 azonban, ki azon vidéken teljesen ismerős levén, azon ajánlatot teszi: hogy a missioterület két részre osztassék, két önálló lelkészettel. Az egyiknek központja lenne, mint eddig is volt, Becska. E kör­lelkészethez soroltatnának mint közelében eső helyiségek: Kercse­d i n, S z 1 a n k a 111 e n, U j-K a r 1 o v i c, Z i m o n y, B e c s m e n, Doba­110 vce, Obres, Asánya, 9 község, ehhez járul Gladnos puszta, melyekben összesen 714 lélek van, u. m.: Beskán 215, Kercsedinben 78, Szlankamenen 35, Uj-Karlovicon 75, Zimonyban 80, Becsmen 96, Dobanovcén 75, Obresen 35, Asányán 25. Bánovce az ő javaslata szerint Tordinczához lenne csatolandó. E javaslatát az a b. b. egyház­megyei gyűlésre is beterjeszté, mely, tudván, hogy Bánovce Tordin­cától csak két órányira, a missionáriustól pedig sokkal távolabbra esik, e javaslatot ajánlólag kivánja a missioi bizottság által a főtiszt, közgyűlés elébe terjesztetni. A missionarius nézete szerint, a másik körlelkészetnek középpontja Ruma lenne, melyhez tartoznának e következő puszták : Herkovce 30 család, Visnyevce vagy Bogdanovics puszta 38 lélek s Ruma a hozzá­tartozó pusztákkal, összesen 800 lélekszámot tenne ki. E két lelkészi állomás fizetésére nézve a bizottság, figyelembe véve a missionarius urnák véleményét, tiszteletteljes javaslatát követ­kezőkben bátorkodik beterjeszteni: A beskai körlelkészetre nézve : Beska a lelkész számára biztosított lakást . . 300 frt 2 öl fát Becsmen és Dobanovce . . . . . 100 „ Kercsedin . . . . . . . 20 „ Összesen : 420 frt 2 öl fa. A hozzácsatolt 5 község és Gladnos puszta minden megerőltetés nélkül biztosithat 200 frtot. 9 Ezen 600 frtot ki kellene egészíteni 800 frtra, hogy e kisebb körben a missionarius megélhessen, mely 200 frt terhet a missio pénz­tára viselné. A rumai körlelkészet számára Ruma gr. Pejacsevics birtoka. A fizetésnek legnagyobb részét a gróf szolgáltatná s Draskovics Zsigmond ur megnyerhetőnek véli az uradalmat alapítvány tételére azon esetre, ha a körlelkész Rumán lakna, mi által fölmentetnék az urad. igazgatóság azon az évnek nyári és őszi szakában gazdasági te-

Next

/
Thumbnails
Contents