Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1876. október 12.

72 112. sokkal együtt van szerencsénk mellékelve beterjeszteni; megjegyezvén, hogy az egy tanítóval bíró ugy a mindennapi mint ismétlő iskolákban a tantervben kijelölt tantárgyaknak csekélyebb mérvben való tanítását véleményezzük. 2. Az egyházkerületi közgyűlés állapítsa meg a népiskolai székek szervezését s azok teendőit általánosan, és az iskola külső s belső ügyeire nézve; ez szintén kinyomatván, küldessék meg a népiskolai székek s mindegyik tanitó számára. — Addig is azonban, mig ez meg­történhetnék, indítványozzuk, mondja ki a főt. egyházkerületi köz­gyűlés végzésileg: a) Az engedély nélkül mulasztó ü fel nem járó növendékek név­sorát minden hó 1-ső és 16-ik napján szolgáltassák át a tanitók a kör lelkészeknek, hogy ezek a szolgabirák, illetőleg polgármesterek által a hanyag iskoláztató szülék megintését, esetleg pénzbeli megbün­tetését eszközölhessék. — Hogy pedig a körlelkészek vagy körlátoga­tók ily módon valóban eljárhassanak: a tanitók esetről esetre 2 frt büntetés lefizetésének terhe alatt köteleztessenek a mulasztók jegyzé­kének, vagy ezek nem létében az erről való értesítésnek a körlelkészek vagy körlátogatókhoz leendő pontos benyújtására. b) Az iskolaszékek a törvény értelmében intézkedjenek az iskolák hetenkénti látogatásáról; ugy azonban, hogy a látogatás a tanitás folyamának megakasztása nélkül történjék. c) A tanitó által készitett tanítási órarendet a tanév elején vizs­gálják meg az iskolaszékek, helybenhagyás esetén azt a tanteremben kiftiggesztessék és annak pontos megtartására felügyeljenek. d) Az iskolaszékek gondoskodjanak, hogy fölvételi, mulasztási és látogatási napló s osztályzati anyakönyv minden iskolában legyen; ezen utóbbira vonatkozólag szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy az I., II., III. osztályokban a tantárgyak megjelölése mellett elegendő­nek véljük az általános osztályozást; azonban aIV., V., VI. osztályok­ban, a melyekből máshová is történik a népiskolából átlépés, szüksé­gesnek tartjuk a részletes osztályozást is; ezen osztályzatok a tanév végén adatnának, s a következők lennének: az erkölcsi magaviseletre — dicséretes, jó, tűrhető; szorgalomra — ernyedetlen, dicséretes, vál­tozó, hanyag; tanulásbeli előmenetelre — kitűnő, jeles, jó, elégséges, elégtelen. Mely alázatos jelentésünk mellett mély tisztelettel vagyunk Budapesten, 1877. május 25. A főt. egyh. kerületi közgyűlésnek alázatos szolgája Jegyzette Magyar Antal s. k. Sipos Pál s. k., h. elnök. A javaslatok elfogadtatnak s érvényre emeltetnek. A ja­vaslat 1. száma kapcsában bemutatott «A dunamelléki ref. egyházkerület népiskoláinak tanterve stb.» czimii dolgozat,

Next

/
Thumbnails
Contents