Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.
1876. október 12.
55. 31 mindig óhajtotta, hogy a magyarországi ref. egyháznak egy közös énekes-könyve legyen s akkor is, midőn a jelenlegi Énekes-könyv hangjegyeinek g kulcsra tételét elhatározta, fölliivta volt a testvér-egyházkerületeket az együttesen és közösen teendő intézkedésre, s épen a dunamelléki egyházkerület azzal válaszolt, hogy annak elintézését a konventtől várja s a mennyiben az meg nem történnék, az egész ügy mint a 3 egyházkerületnek intézkedési jogát képező, azzal a 3 kerülettel közösen intézendő el; holott ez ügyben konvent nélkül is lehetett volna az egyházkerületeknek közösen intézkedni, és igy kénytelenittetett ezen egyházkerület a maga körében egymaga a munkához fogni s legalább oly intézkedéseket tenni, a melyek a mult évi 147. és az előbbeni számú végzésben elsoroltatnak; és miután ezen egyházkerület kimondotta, hogy egy egészen uj Énekes-könyv előállítását óhajtja, nevezetesen a zsoltároknak teljes uj kidolgozását s e tekintetben még jutalomdijak szerzésére nézve is határozott : Örömmel járul azon inditványlioz, hogy egy teljesen uj Énekeskönyv szerkesztessék a mai izlés, költészeti szabályok, ker. vallásos fogalmak és liitelveink alapján, s a dunamelléki egyházkerület részéről már e tárgyban kinevezett küldöttséghez s a többi egyházkerület által is kinevezendő tagokhoz a maga részéről felkéri és megbízza: Kiss Áron, Nyiri Péter esperes, Lugossi József nyugalmazott tanár, Balogh Ferencz hittanár, Illyés Bálint kisújszállási lelkipásztor és Tóth Sámuel egyházkerületi főjegyzőt, hogy a testvér-egyházkerületek küldötteivel érültközve és tanácskozva, egy uj Enekes-könyv létrejövetelére nézve a kellő lépéseket tegyék meg. Kiadta Debreczen 1877. május 19. Tóth Sámuel, egyházkerületi főjegyző. Tudomásul vétetik, s a bizottság elnöke megbizatik, hogy lépjen érintkezésbe a tiszántúli ref. e. kerület megbizottaival a közös tanácskozás végett. 55. Tárgyaltatik a dunántuli ágost. liitv. ev. egyházkerületnek 1876. okt. havában tartott közgyűlésén 2. jk. pont alatt hozott és Karsay Sándor superintendens átiratával közlött azon határozata, melyben a nagy-geresdi egyezséget illetőleg hozzájárul egyházkerületünk 1876. juniusban tartott gyűlésének 5. és 45. jk. sz. a. hozott határozatához; ez értelemben a viszonyok változtával szintén uj egyezség megállapítását látja szükségesnek, és kéri, hogy e czélra az egyh. kerület a tanácskozás helyének és idejének megjelölésével, egy bizottságot küldjön ki, mely az ágost. e. kerület ugyanazon létszámú bizottságával az uj egyezség tervezetét kidolgozza. Végül kivánja s reméli, hogy a dunamelléki ref. e. kerület sem ellenzi, hogy ezen tárgyalásokban hasonló módon résztvegyen a dunántuli ref. egyházkerület isA közgyűlés örvendetes tudomásul veszi a rokon egy-