Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1876. október 12.

10. 11. délelőtti istenitisztelet alkalmával fognak felavattatni, mely alkalommal Kálmán Gyula ságvári lelkész fog egyházi beszédet tartani. Tudomásul szolgál, s a nevezett lelkészek felavatása elrendeltetik. Május 28-ki ülés. 10. Gr. Degenfeld Lajos és Szilády János újonnan megválasztott tanácsbiró urak a gyűlésben megjelenvén, hivatalukra ünnepélyesen feleskettettek. 11. Püspök ur előterjeszti következő évi jelentését: A házszabályok szerint s bevett szokáshoz képest, elnöki tisz­tem lévén a közgyűlést megnyitó beszéddel kezdeni meg: szólok első­ben az egyetemes magyarhoni reform, egyházat illető eseményekről s mozgalmakról; ezután különösebben az egyházkerületünkben fölme­rült jelenetekről. Az előző években, ily alkalommal, ismételve panaszos szózatot emeltem szakadozottságunk felett, melynél fogva a közös ügyek elin­tézésére nézve káros veszteglés és mulasztások következtek be. Ugy látszik, e hiányt a testvér e. kerületek is kezdik érezni s köztörekvés fejlett ki, mely oda irányul, hogy testvérileg egyesüljünk s a mind­nyájunkra tartozó ügyekben ne külön-külön helyeken s más meg más időben, mint eddigelé történt, hanem együtt s egyszersmind határoz­zunk és intézkedjünk. A utolsó, 1873-ik évi convent óta is, az e. kerületek több-több tárgyat tettek át a majdan megtartandó közértekezlethez, mint olya­nokat, melyekre nézve önmagok, a többiek befolyása s közreműködése nélkül, kivánt sikerrel s hatályosabb eredménynyel nem rendelkezhet­nek. Ily tárgyak: a különböző országokban lakó presbyteri egyház­szervezet hiveinek uniója, a lelkészválasztási törvények revisiója, s ha lehetséges, azoknak egyenlősítése országszerte, az akadémiai tanfolya­mok szervezése, prot. jogakadémiák ügye, tanárképezde létesítése, a felsőbb oktatás tárgyában megjelent ministeri törvényjavaslat, magyar prot. egyetem felállítása, a védköteles tanítóknak a katonai gyakorla­tok alól leendő fölmentéinek eszközlése stb. Fejtették s érlelték az eszmét, érezhetővé tették a közös intézkedés szükségét a közbejött események, milyenek az összpresbyteriánoknak szövetkezésre s az Edínburgban közelebb tartandó gyűlésen megjelenésre felhívása, — ab. Baldácsy kegyes alapítványa, mely oda is czéloz, hogy a magyarhoni összes prot. hitfelekezetek egy corpus evangelieo­rumban találkozzanak s a közös érdek által egymással szorosabban -egyesittessenek. A legfontosabb ügyeknek egyes e. kerületek által leendő elinté-

Next

/
Thumbnails
Contents