Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1876. október 12.

1S96. oetober 14. 41 indokolt s igazolt esetekben az érettségi vizsgának az első félév végén leendő letevésére is engedélyt adhasson. 52. Olvastatott özv. Csányi Lajosné kérelme, mély néhai férje, drávafoki volt lelkésznek, a drávafoki egyháznál maradt fiz e­téshátralékát behajtatni kéri. Ezen ügyben a fentebbi 39. sz. a. már történt intéz­kedés. Oetober 14-ikén. 53. Balogh Imre újonnan megválasztott világi tanácsbiró ár a mai ülésben megjelenvén : a tanácsbirói esküt letette. 54. Olvastatott az 1874-ik évi juniusi közgyűlés j. k. 69. sz. a a papválaszt á si törvények átvizsgálására kiküldött bi­zottság következő jelentése. Jegyzőkönyv a lelkész választási törvények átvizsgálására kikül­dött bizottságnak f. é. oetober 12-én tartott üléséből, az egyházme­gyék által beadott vélemények alapján. Jelen voltak: f. t. Püspök és Ns. Vizsoly Gusztáv úr elnöklete alatt Csikay Imre, Alföldi Sándor, Antos János, Papp Károly urak s Nagy Ignácz bizottsági jegyző. 4. p. Lelkészválasztásnak csak vagy egészen uj lelkészállomás fel­állítása esetében, vagy pedig akkor van helye, midőn a lelkészi hiva­tal önkénytes változás, véglemondás, egyházhatósági elmozdittatás vagy halálozás következtében ürességbe jött. A hol azonban a lelkész és gyülekezet között fenforgo zsurlódások tekintetéből volna a lelkész­változás kívánatos, a nélkül, hogy a lelkész a hivataltól elmozdittatást maga után vonó Canon-ellenes vétséget követett volna el, lelkészvá­lasztásnak helye nincs, hanem cserének, melynek szükségét az egyház­megyei illetőleg e. ker. törvényszék mondja ki, s foganatosítását ugyan­ezek eszközlik. 6. p. Az ürességbe jött lelkészi hivatalra a választási engedélyt a gyülekezetnek az egyházmegyei elnökség adja meg, mely választásnak minden esetben a lelkészi hivatal megüresedésétől számítandó két hó alatt megkell történni. Ha a lelkésznek özvegye és árvái nem maradtak, a megválasztott lelkész köteles hivatalát a választás után két hó alatt elfoglalni, ha pedig özvegy vagy árvák maradtak a kegyév kitelte után két hó alatt; kivételes esetekben, az egyházi felsőség határozván. Azonban a megválasztott lelkész meghívásához okvetlenül szük­séges engedélylevelet (concessát) az egyházmegyei elnökség csak akkor adhatja ki a gyülekezetnek, ha az a volt lelkész örököseinek fizetésjá-

Next

/
Thumbnails
Contents