Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1876. október 12.

12 18)6. oetober IS Ugyancsak a hitfelekezeti elemi nép-, felső nép- és polgári-isko­lákban, a felekezeti tanitó- és tanitónőképezdékbe bevett és beveendő tan- és kézi-könyvek czimét is tantárgyanként, a hozzájok tartozó tan­eszközökkel együtt szedesse rendbe, s e rendsorba állított könyvek­ről s taneszközökről szintén hitelesített s pecsétjével megerősített név­jegyzéket állítson ki, s ezt az illető hitfelekezeti elöljáróságnak kiad­ván, hagyassa meg az illető tanítóknak s tanároknak, hogy az egyházi hatóság által meghatározott tan- és kézi-könyveken kiviil másokat avagy önkényt felvett kéziratokat használniok nem szabad; egyszers­mind hagyja meg azt is, hogy kötelesek ezeket is a tanfelügyelő vagy annak helyettese kívánatára vele közölni, avagy előtte felmutatni. Felhivatik továbbá püspök úr, hogy a népisk. hatóságokról szóló törvény 9 §-ának értelmében utasítassanak az iilető hitközségek elöl­járóságai a törvény által rendelt „iskolaszékek" azonnal megválasztá­sára, s az általuk megválasztott iskolaszék elnöke és tagjai névsorának az illető tanfelügyelőnél Írásban jelentésére. Végül felhivatik püspök úr , hogy a hitközségeknek tegye ismételve kötelességeikké az 1868, 38 t.-czikk rendeleteinek minden irányban való végrehajtását. Nevezetesen : ,1. Iskolai épületeiket a hivatolt törvény 27. és 28. §-ai szerint czélirányosan állítsák fel, vagy alakítsák át, íigy-elmeztetvén őket, hogy ebbeli mulasztásaikra a polgári hatóság utján is kényszeríttetni fognak. 2. Hogy a hitközséghez tartozó tanköteleseket pontosan és lelkiis­meretesen irják össze évenként, s ezeket a helybeli polgári községi elöljáróságnak szolgáltassák át, — egyszersmind a tankötelesek szü­leit a népisk. törvény 4. §-a értelmében gyermekeik iskolába járására kényszerítsék. 3 Hogy minden iskolában meglegyenek és rendben tartassanak az iskolai rendtartáshoz szükséges felvételi-, anyakönyvi- és mulasz­tási naplók, s a tanfelügyelő kívánatára ezek mindenkor felmu­t.attassanak. 4. Hogy az iskolaszék az iskolamulasztók névsorát a hét utolsó napján a községi bíróknak szüleik megbüntetése vé­gett elengedhetleniil bemutassa. 5. Hogy a népiskolai törvény 48 §-ában elrendelt szorgalomidő minden felekezeti iskolában pontosan megtartassék, s a gyermekek ezen idő alatt folytonosan iskolába járjanak. 6. Hogy egy tanitó 80 növendéknél többet ne tanítson. 7. Hogy az iskolák a szükséges tanszerekkel és taneszközökkel fel legyenek szerelve. 8. Hogy a felekezeti iskolákban a népiskolai törvény 133 §-a értelmében a tanításra jogosított tanítók legyenek alkalmazva. 9. Hogy ugyanazon törvény 141. §-a szerint a tanítóknak mellék-

Next

/
Thumbnails
Contents