Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.
1876. október 12.
8 1896. oetober 19. zatok kürvonalozásával Fördős Lajos elnöklete alatt Kármán Pál, Sípos Pál és Halász Boldizsár urak bízatnak meg, véleményes jelentésük még e gyűlés folyama alatt beváratváu. 0. 1042/1876 jun. 8. A polgári nyűg-, kegy- vagy ellátási dijakat élvező egyének elhalálozása, valamint a női nyugdíjasok férjhezmenetele is a lelkészek által az illető közigazgatási hatóságoknak azonnal bejelentendő. Miheztartás végett a lelkészekkel közöltetik. 10* 11806/1876 jun. 20. A hadköteles korban s azon alul levő egyének nősülése tárgyában 1875 máj. 31 9075 sz. közintézvény bővebben s világosabban ekként értelmeztetik: Azon véd köteles egyének, a kik a m. é 13320! VII. sz. alatt kelt kör intéz vény I fejezet b) pontja értelmében már a harmadik korosztályban mentettek fel ideiglenesen a hadkötelezettség alól, továbbá azon hadkötelesek, kikaz első fejezet b) pontja értelmében szintén a harmadik korosztályban nyilváníttattak hadi szolgálatra ideiglen alkalmatlanoknak, vagyis az állítási lajstromba visszahely ezendőknek, felsőbb engedély nélkül m e g n ő s ü 1 li e t n e k , habár a harmadik korosztályból nem léptek is még ki. Ezen intéz vény mint az 1876 juniusi közgy. Jk. 20 sz. a. közlött körrendelet kiegészítő része, tudomás végett k özöltetik. 11* 17134/1876 aug. 26. A teljesen ismeretlen, és igya védkötelesek sorába fel nem vehető egyének száma azon oknál fogva terjedvén oly nagyra, mert a lelkészek a törvénytelen gyermekeknél sem jegyzik be az anyakönyvbe az anyának illetőségi helyét, és a kereszt szülék lakását és állapotát utasíttatnak a lelkészek ezen intézvény követelményei értelmében leendő eljárásra. 12, 21008/1876 sept. 24. A honv. ministerinm 35097 sz. a. k. figyelmeztetéséből kifolyólag az anyakönyvekben elő nem forduló halálesetek bizonyítása nem tartozván az anyakönyvvezető lelkészek hatáskörébe utasíttatnak a lelkészek, hogy ily esetekben halálozási bizonyítványok kiállításától szigorúan ovakodjanak 13» 18097/1876 aug 15. közöltetik a m. kir. honvéd ministerium 7940/V. 1876 jul. 18 sz. a. k. köv. körrendelete: A cs. és kir. közös hadiigyministerrel egyetértőleg történt megállapodások folytán, a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott