Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.

1876. június 10.

54 1876. jtiuins 14. 82. Olvastatott a jk. 44. sz. a. határozata, mely által Schnell Károly vadkerti evang. lelkész ur azon eljárása, miszerint Sárai Dániel ref. házasulandót, ág.hitv. jegyesével hirdetés nélkül összeeskette,mint sérelem orvoslás végett az e. kerületre felterjesztetik. Püspök ur felkéretik, hogy ezen ügyet az illető ev. püspök úrral együttesen elintézni sziveskedjék. A pesti egyházmegyéből. 83. Olvastatott Sipos Pál pesti e. megyei főesperes urnák az 1875. e. k. közgyűlés jk. 97. számában érintett monori ügyre vonatkozó jelen­tése, melyben tudatja, hogy a n.-körösi tanitóképezdére tett 25 frtnyi alapít­ványa a monori egyháznak, — miután az ezen alapítványt tevő gyűlésben a 16 egyháztanácsnok közül csak négyen voltak jelen, jogérvényesül nem tekint­hető ; tudatja továbbá, hogy a monori egyháztanács, eddigi állítólagos hátrá • lékai elengedtetésének feltétele mellett, jelentést tevő indítványára, ujabban a n. -körösi tanitóképezdére 12 frt 50 kr. évi segélyt szavazott meg. Esperes ur jelentése tudomásul vétetik, s a monori egyház a követelt 25 frtnyi tanitóképezdei segélypénz fizetésének kötelezett­sége alól feloldatik. 84. Az egyházmegye azon (Jk.8.) indítványának, hogy a t ö r vé n y ra n g­jára emelkedendő javaslatok s intézkedések ne bocsáttassanak többé vissza a gyülekezetek igennel vagy nemmel szavazása alá, miután ez a képviseleti rendszer természetével nincs megegyezésben Tárgyalása a következő gyűlésre halasztatik. 85. Olvastatott Sztregovai József tanítónak több gödöllői lakos névaláírásával ellátott kérelem kapcsában föl terjesztett folyamodványa, melyben — tekintettel 26 évi hivataloskodása s számos tagból álló csa­ládjára, a pesti ref. e. megye f. é. május 9-én tartott közgyűlésének jk. 11. sz. b) p. a, őt sújtó határozatát könnyíteni, illetőleg törölni kérelmezi. Ezzel kapcsolatban olvastatott a pesti e. megye fentebb idézett 11. szánni b) p. a. határozata, mely szerint a gödöllői tanitó azon oknál fogva, mivel már más izben is megrovást kapott, s a rendes körfelügyelők, mint szintén a főesperes ur és más közegek által is meglátogatott iskolájában a tanítás eredménye egyhangúlag rosznak nyilváníttatott, egy 300 frttal az egyházi pénztárból, de az ő fizetéséből levonva díjazandó segéd tartására köteleztetik. Az e. megye végzése helybenhagyatik azon kijelentéssel, hogy ha folyamodó tanitó egy év alatt erkölcsi megjobbulásának jelét adja, a terhelő végzés súlya, alól feloldatik, ellenkező esetben állo­másától véglegesen elmozdittatik.

Next

/
Thumbnails
Contents