Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1875-1879.
1876. június 10.
1876. jnnins 15. 47 Az évi vizsgák 1876. jul. 15 és 16-ik napjain tartattak meg, s e felől az 1875. májusi közgyűlés j. k. 65. sz. a. határozatának értelmében az egyházmegyék elnökei, s közvetve az egyházak lelkészei az intézet igazgatója által értesitettek, s ezen vizsgákra meghivattak. M»>g is jelentek f. t. püspök uron kivül n. t. Csikai Imre, Koncz Imre, Munkácsy Sándor, Baksay Sándor Sipos Pál esperes s Gönczy Pál főiskolai pénztárnok urak. Mely alkalommal a Csontos-féle alapítványból az alapítvány értelmében mindegyik osztályból a legkitűnőbb tanulónak, nevezetesen Lévay Lajosnak, Madaras Gábornak. Kelecsényi Mihálynak, Tóth Józsefnek száz-száz forint ösztöndíj; a Gerenday Antal-féle alapítványból 50 frt Orosz Endrének, a Gerenday József féle alapítványból Farkas Sándornak 25 frt, a Polgár Mihály-féle alapítványból Ivur Bálintnak 25 frt ugyancsak mint ösztöndíj kiadatott. Az 187 5 6-ik tanévről felterjesztett „Értesitvény" szerint növendékeink száma az év elején 46 volt, kik közül azomban négyen külömbfele okok miatt az intézetet elhagyták. Általánosságban megjegyezhetjük, hogy ugy a tanulási szorgalomban, mint az erkölcsi magaviseletben nemesül versenyeznek jelen évi növendékeink a mult éviekkel; valamint azon önképző s más nemes czélu egyletek és körök, melyekről fentebb említést tettünk, a jelen évben is fennállanak. De átörökölték egyszersmind növendékeink a mult éviektől a nyomasztó anyagi helyzetet is. Miért is az igazgatóságkényszeritve látta magát arra, hogy igénybe vegye a Borsos Szabó Mihály-féle földalapitvány jövedelme egy részét is, melyből azután képes volt a segélyt kiválóbban igénylő hónapokban az egészen vagyontalan ifjakat havonkint nyolcz-nyolcz, a már némi jövedelemmel bírókat öt öt illetőleg három-három forinttal segélyezni. Rendes tanárokul működnek a jelen évben is : Ballagi Mór, Kovács Albert s Farkas József (egyszersmind igazgató); segéd- és melléktanárokul : Bihary Péter, Dapsy László, Dúzs Sándor, ki az uj szövetségi Írásmagyarázatot, saz Apologetikát, Ballagi Aladár, ki Magyarország polgári történelmét, Beöthy Zsolt, ki az irálytant adja elő, továbbá Komáromy Lajos és Schmidt Tódor. Az előadott tantárgyakra nézve szabályzóul szolgál — mint önként értetik — a f. t. egyházkerület által megállapított tanrend, azon módosítással, hogy némely tantárgyak évenkint felváltva s két-két osztály előtt adatnak elő. Az igazgató választmány jelentésének a theologiai tanintézet szellemi állására, s az azon intézetben levő növendékek anyagi » segélyeztetésére vonatkozó pontja tudomásul vétetik. A jelentés második pontjából örömmel s hálás érzések között értesült a közgyűlés a theologiai intézet részére ujabban tett, illetőleg befizetett alapítványok felől. Úgyszintén örömmel vette a közgyűlés tudomásul a főiskolai könyvtár rendezésének megkezdését, s a rendezés folytatásával dr. Kiss Áron tanár urat továbbra is megbízza, de egyszersmind részint a rendezés körül netán szükségeseknek mutatkozó irányelvek megállapítására, részint a könyv-